2009.08.28. | ősz
Az van.
2009.08.25. | betegség
Sziget-megbetegedés-elhúzódás miatt ma ugyan kinyitottunk, de a hét további részében elképzelhető, hogy zárva leszünk. Ha mégis kinyitnánk, arról értesítünk titeket itt a honlapon. Rendelni persze mindentől függetlenül továbbra is tudtok.
2009.08.24. | visszatérés
Úgy tűnik, hogy lassan kheverjük a Szigetet, és holnap újra sikerül majd kinyitnunk a boltot is. A készleteink egyelőre elég laposak, de igyekszünk majd gyorsan feltölteni a polcokat friss ropogós pólókkal.
2009.08.06. | rendelések
Az e hét péntekig beérkező rendeléseket sanszos, hogy a Sziget előtt még el tudjuk készíteni, és ki tudjuk küldeni, de amik a Sziget alatt érkeznek be, azok, hát hogy is mondjuk... Eltart majd egy ideig, amíg megérkeznek hozzátok. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne rendeljetek. Dehogynem, igenis rendeljetek. Sőőőt!
2009.07.29. | Nem választok
Mintha valami más időszámításba jutottunk volna nyáron, egy hangyányit megkésve jutottunk el oda, hogy elkészítsük a Szarlamentes-nem-választós pólót. A nagy nap elközelgetett, és ma már a boltban személyesen megvásárolható az év remeke, holnapig pedig remélhetőleg a honlapra is felkerül.
2009.07.28. | nyertes
Kicsit arcátlanul sokáig vártunk a júliusi pólónyertes kihírdetésével, amiért elnézéseteket kérjük, másrészről viszont őszintén mondhatjuk, hogy magasról teszünk arra, hogy már hetek óta nyaggattok minket azért, hogy írjuk ki végre, hogy ki küldte be a legjobb fotót. Naszóval a 'pályázatképes' címmel ellátott fotográfia készítője kapja júliusban a nyereménypólót. Tessék érte befáradni. A képen egy a kerékpározásban fenemód megfáradt finom úriember látható, amint éppen napi meditációjába mélyed.
Egyébiránt ha te is szeretnél pólót nyerni, akkor nem kell mást tenned, mint beküldeni egy képet, amin szerepel legalább egy Pólópokolos póló is. A július rendhagyó volt, mert általában minden hónap első napjaiban választjuk ki a havi nyertest. Na akkor most végre mehetünk vissza a fröccsünkhöz és a hekkünkhöz.
2009.07.18. | hiányzó minták
Egy ideje nem rendelhető pár minta, mivel kifogytunk belőlük. Az újragyártásuk folyamatban van, viszont nehézkesen, lassan halad. Most péntekre kellett volna megérkezniük, viszont még mindig sehol sincsenek. Jövő hét elejére-közepére remélhetőleg befutnak, és akkor lesz nagy öröm, hetedhét országra szóló dínom-dánom.
2009.07.16. | nyár
Az a helyzet, hogy a nyár az tényleg valami olyan dolog, amikor a híreknek nem arról kell szólniuk, hogy ezt meg ezt mondta egy politikus, meg ezt meg ezt nem mondta egy politikus, hanem arról, hogy hány bikiniben ringó feneket és mellet számoltatok meg fröccsözés közben valamilyen élővíz partján az árnyékban hemperegve. Természetesen lányok esetében nem a fenekeket és a melleket kell számolni, hanem a brokkolikat, cukkíniket, és padlizsánokat. Oké, oké, felvilágosult emberek vagyunk, a lányok is számolhatják a melleket, és a fiúk is számolhatják a lőcsöket. Legyen mindenkinek hite szerint. Ezen kár lenne összevesznünk.
2009.07.10. | ÁFA
Biztos észrevettétek már, hogy július 1-től az áfa 20%-ról 25%-ra emelkedett, ami bizonyos termékek áraiban érezhető növekedést okozott. Büszkén jelentjük, hogy a pólóink áraiba ezt az emelkedést nem építjük be.
2009.06.24. | Atom Anti akcióban
Na ez a videó (itt jobbra >>) kőkemény. Beszédes annak a csókának a viselkedése, aki ott áll a palánk mellett, és még akkor is fel akarja emelni, amikor már mindenki elsétált onnan. Zsákolós barátunk újjászületett. Mi meg akcióssá tettük Atom Antit. Miért éppen Atom Antit? Hát azért, mert ő pöckölte arrébb pár centivel a jóember fejére dőlni készülő kosárpalánkot, így megmentve a koma életét.
2009.06.24. | Külföldi munka
A külföldimunka.hu oldalon nyilvánvalóan a Pólópokolos terrorista kisvakond ihlette grafika díszíti a fejlécet. Ez a vakond viszont nem rombol, hanem épít, hiszen ő szorgos dolgos legény. Egyik kezében kalapács, másikban csavarkulcs. Ha szertnél külföldre szökni a hazai viszonyok elől, majd gazdag nagybácsiként hazatérni, és unokáidat Pólópokolos pólókkal meglepni, akkor javasoljuk, hogy keress állásajánlatot az említett honlapon, majd pénzzel degeszre tömött zsákjaidat váltsd át nálunk pólóra.
2009.06.22. | nappalok
Kellemesen apokaliptikussá vált az időjárás, miután kiderült, hogy tegnaptól rövidülnek a nappalok. Kezdhetitek előkeresni a kocsira hóláncot. Karácsonyra viszont már jobb, ha most gondoltok, és beújítotok pár pólót.
2009.06.16. | SÜN!
A boltban található 3 db különleges, egyedi SÜN-ös póló. Aki elég gyors, az megszerezheti valamelyiket. Aki nem elég gyors, az lemarad a fiogyatkozó természeti erőforrásokért folytatott őrült küzdelemben. Na mondjuk azt most nem tudom, hogy ez hogy jött ide, de tulajdonképpen mindegy is.
2009.06.15. | dupla
Kivonjuk a forgalomból a dupla elnevezésű fazonunkat, amit gyorsan el is távolítottunk a honlapról, viszont mivel a boltban még fellelhető belőle pár darab, ezért aki berongyol érte a Váci utcába, az még nagy eséllyel tárazhat be magának duplából a közelgő ínséges időkre.
2009.06.14. | Csiribiri fospisztoly
A boltban megvásárolható egy darab egyedi készítésű plüss hatású (flock) póló, az 1 hét című magyar filmben elhangzó "Csiribiri fospisztoly" kifejezéssel díszítve. Vigyázat, erősen korlátozott példányszám. Mindössze egy darab van belőle.
2009.06.10. | választás
Köszönjük, hogy múlt vasárnap is ránk szavaztatok.
2009.06.02. | nyertes
Picúr nyerte a májusi ajándék pólót, amit ha a feketepiacon értékesít, egy csomó csokit tud venni az árából, amivel újra összemaszatolhatja majd magát. Ha te is szeretnél pólót nyerni, küldj be egy képet, amin szerepel legalább egy Pólópokolos póló is. Minden hónap első napjaiban választjuk ki az előző havi nyertest.
2009.05.19. | beküldött fotók
Megjegyzendő, hogy ebben a hónapban valósággal záporoznak ránk a beküldött fotóitok. Talán a jó idő meghozta a kedvet a kattintgatáshoz is. Biztosan nincs olyan ember, aki még nem tudja, hogy a beküldött képekkel mindenhónapban ajándék pólót lehet nyerni. Míg az ötöslottón mondjuk 1:40.000.000 az esélyed, egy átlag betelefonálós műsorban mondjuk 1:10.000-hez, addig a hozzánk beküldött fotóval általában 1:10-hez az esély a nyerésre. Ja, hogy hova lehet küldeni? Ide. info@polopokol.hu
2009.05.18. | eső
Hónapok óta nem esett rendes eső. Szerencsére a pólókhoz szükséges pamuthoz szükséges gyapotot nem Magyarországon termesztik, így a pólók árát az aszály nembefolyásolja. A dinnye árát viszont fogja, amiért előre is elnézést kérünk.
2009.05.17. | Szarlament
Na akkor ha jobbra a szarlamentes grafikára kattintotok, megnézhetitek nagyobban, ha meg alatta a szövegre, akkor rögtön írhattok nekünk követelőző levelet, hogy csináljuk meg ezt a pólót hirtelen.
2009.05.16. | B-oldal blog
Újabb összefonódást leplezünk le az internetes kereskedelmi- és sajtóbirodalmak közt. Ezúttal a B-oldal blog és a Pólópokol között jött létre gyanús, a piac szabadságát sértő együttműködés . A mai naptól ugyanis a Pólópokol lett a B-oldal Blog hivatalos öltöztetője. A megállapodást nem előzte meg versenyeztetés, tenderkiírás, csak egy kedélyes hangulatú csevegés a Pólópokol Plaza City Center Megastore nevű főhadiszállásán. A B-oldal blog egyébként nem azért jó, mert a mi pólóinkat hordják, hanem azért, mert viccesek. Ez a bejegyzés például igazi vöröshagyma-könnyeket csalt a szemembe. A pólókat jelenleg itt jobbra az újdonságok közt találjátok. =>
2009.05.12. | EP választás
Elközelgetett az európa parlamenti választás, amire nagy erőkkel készül az összes hitelét vesztett párt. Eszünkbe jutott egy grafika, ami talán érdekelne benneteket is, de egyelőre nem csináltuk meg, mert nem tudtuk, hogy mennyire vagytok mostanában politikailag aktívak, mennyire szeretnétek szarlament-lejáratós pólóban feszíteni. Amennyiben tömeges igény mutatkozna egy ilyen pólóra, akkor még belevághatunk éppen. Akarjátok? Írjatok róla mélt!
2009.04.30. | nyertes
Mivel semmilyen jel nem utal arra, hogy ma még érkezne be áprilisi fotó, ezért kihírdetjük az áprilisi ajándék póló nyertesét, aki egy Dózsás pólóban feszít egy Dózsa György feliratú tábla előtt. Állítása szerint Dózsa György létező település a ma Romániában található Erdélyben. Ha te is szeretnél pólót nyerni, küldj be egy képet, amin a mi pólónkban alszol, eszel, állsz, futsz, horgászol, hánysz, gereblyézel, vagy akármizel. Ha a kép rajtad kívül még nekünk is tetszik, akkor biztos befutó vagy a pólóra.
2009.04.21. | törvény
Vannak akik nem tudják, hogy a Pólópokolban létezik egy jogszabály, amely elrendeli, hogy amennyiben egy Pólópokolos pólót viselő személlyel találkozunk nyilvános szórakozóhelyen, abban az esetben kötelességünk meghívni őt egy általa választott italra. Ezt szinte sosem szoktátok elhinni, de aztán végül mégis mindenki rendel valami italt.
2009.04.20. | Fűnyíró
Nos kipróbáltuk, és kijelenthetjük, hogy a fűnyírónak nem képesek ellenállni a pólóink. Igen hitvány, silány minőségűek, hiszen a fűnyíró pörgő kései miszlikbe szabdalták a kiválasztott tesztpólót. Igaz a heves párbaj egyik pillanatában a pamutgalacsin kerekedett felül, és minden erejét összeszedve megállította a kések forgását. Győztest hírdettünk, és keressük a pólók számára a következő extrém kihívást.
2009.04.08. | Albert Hofmann
Mától pólón és kapucnison és hosszú ujjún és ujjatlanon és vászontáskán is kapható a Hofmannos emlékbélyeg élethű, azaz 5x5cm-es méretben. Tudjátok, trip, trinyó, lecsó, bélyeg, papír, hofi. Narkó, kábszer, drog, cucc, anyag. Pfuj. A pólót egyébként fölösleges lesz nyalogatni, mert nem tartalmaz semmi olyasmit.
2009.04.07. | Sziget képek
Nem késlekedtünk, és villámgyorsan feltöltöttük a 2008-as Szigeten készült képeinket. Hát ugye alig telt elazóta fél-háromnegyed év, és a galériát máris, szinte azonnal frissítettük.
2009.04.02. | nyertes
A fotón azok a boldog sátánista vásárlóink láthatóak, akik nem átallottak egy heroin túladagolásban elhalálozott muzsikus arcképével díszített pólóban próbálni. Meg is lett istentelen tettüknek az eredménye. Márciusi ajándék pólónkat ők nyerték Ha küldesz képet, te lehetsz a következő szerencsés nyertes. Emlékezzetek, hogy havonta átlagban 3-6 képet kapunk. Ez azt jelenti, hogy nagyjából 33,3333333% és 16,66666666% közötti az esélyed, hogy nyerj. Ennyiért már csak megéri küldeni egy nyamvadt fotót, nem? Nem győzzük hangsúlyozni, hogy a zsűri két férfiből és egy hölgyből áll, azaz tavaszi vizespólós cicislányok most nagyobb eséllyel nyerhetnek, mint szétvert arcú, Mickey Rourke hasonmás pankrátorok...
2009.04.01. | Atomanti
Tökre esküszünk, hogy hamarosan feltöltjük, és rendlehetitek, addig is a boltban már megtekinthető, megvásárolható, büszkén viselhető.
2009.03.29. | Atomanti
Csak pillanatok választanak el titeket attól, hogy Atom Antis pólót is rendelhessetek nálunk.
2009.03.17. | Crybabies
A Crybabies új videoklipjében feltűnik egy Pólópokolos kazettás póló. Büszkeség tölti el kicsi szívünket.
2009.03.16. | ünnep
Megint állatkert volt mindenhol. A rácsok mindkét oldalán birkák, majmok, disznók, gyáva nyulak, és bátor oroszlánok lepték el a fővárost. Ünnepeltünk.
2009.03.13. | Joy
Hiába a baljóslatú péntek tizenharmadika. Szerencsés napunk volt. A Jimi Hendrixes pólónk bejött a Joy magazin munkatársainak, ezért belekerült a legfrisebb számba. Mármint nem ettem pólót, hanem a magazinban virítunk na. Nem igaz, hogy nem értitek.
2009.03.07. | Gombóc Artúr
A retró mesés dagadt madaras vicces póló előreláthatólag kedden érkezik meg a boltba. Kéretik minket akkortájt megrohamozni teljes gőzzel.
2009.02.28. | Gombóc Artúr
Már régóta tervezzük, hogy egy pólón örökítjük meg egyik kedvencünket, minden gyerek példaképét, Gombóc Artúrt, a dagadt madarat, a csokoládék szakavatott ismerőjét. Egyelőre még nem rendelhető, de március közepére mindenképpen megérkezik a szajré a boltba.
2009.02.25. | Dzsungel
A városi biciklizés szerelmeseinek készülő új pólónk rögtön két féle formátumban is kapható lesz. Az egyiket a tökös legények, a másikat a csöcsös csajok hordhatják, illetve természetesen bizonytalan nemi identitású vásárlóink számára a tökös verzió vásárolható csöcsö pólón, illetve a csöcsös verzió is kapható lesz tökös pólón. A criticalmass.hu olvasóközönsége igényelt ebből a dizájnból magyar verziót is, ami egyelőre késik, viszont nem múlik, csak hát ugye a mi malmaink sem őrlik olyan forrón a kását.
2009.02.21. | Hendrix
Brutál módon fogy a Hendrixes póló. Meg vagytok ti őrülve?
2009.02.19. | Hendrix
Maegérkezett a vakítóan tükörfényes Jimi Hendrix a boltba. Személyesen is megcsodálható, bár védőszemüveg használata kötelező. Ha személyesen nem tudsz a boltba jönni, akkor rendeld meg a honlapon, és a futár pikpakk kiszállítja neked.
2009.02.14. | mai nap
Ma van az a nap, amit idén először nem ünneplünk semmilyen formában, mert már a gyomrunk forgott tőle. Sőt, le sem írjuk a nevét. Nem lesz ajándékozás, nem lesz akció, nem lesz pirospóló.
2009.02.12. | üres csíkos póló
Most frankón nem viccelünk, amikor azt állítjuk, hogy a csíkos pólóinkat 4500 forint helyett 1800 forintért adjuk, de persze üresen, minta nélkül, méghozzá azért, mert ilyen pólók soha többet ebben az életben nem lesznek nálunk kaphatóak, és ezt az utolsó pár darabot már tulajdonképpen áron alul osztogatjuk mindenkinek, mint annak idején Jézus a megváltást. A honlapon ez így ebben a formában nem látható, nem rendelhető, de ha bemész a boltba, akkor láthatod, hogyés tényleg nem hazudtunk, olcsó, mint a lecsókolbász. Ha nem tudsz bemenni a boltba, de szeretnél ilyen csíkos pólót olcsón, akkor írj levelet, és valahogy megoldjuk na.
2009.02.09. | nyertes
A fotón látható jóembert mindenki méltán irigyelheti, na nem csak azért, mert 4 csinos fiatal hölgy avászkodik a közelébe, hanem leginkább azért, mert ő lett a januári ajándék pólónk nyertese. Küldj te is képet, és te márciusban lehet, hogy te kapsz ajándék pólót!
2009.02.08. | tavasz
Előfordulhat, hogy úgy érzed, hogy szerelmes vagy, hogy lekívánkozik rólad a vastag téli pufajka, hogy síbakancs helyett keletnémet műbőr szandált húznál fel. Talán meglátod az árnyékodat, és az is előfordulhat, hogy az égre nézve nem mosatlan szürke paplant látsz, hanem magát a kék égen úszó Napot. Ha ez megtörténne, akkor pánikra semmi ok. Vegyél pár mély lélegzetet, nyugodj meg, és hangosan mondd ki a következő két szót: Tavasz van. A tavasz a természetnek egy rutineljárása. Az élőlények teljesen fájdalommentes újraélesztése zajlik most körülötted. A tavasz az egyik legjobb legális drog. Ha te mégis levert lennél, akkor a legcélszerűbb ellenszérumot a Pólópokol kínálja bajaodra. Vásárolj nálunk pólót.
Látjátok mindenből lehet gusztustalan reklámot csinálni, még a legszebb dolgokból is. Sőt azokból csak igazán. Szóval örüljetek a tavasznak, és vásároljatok ész nélkül. És persze azért néha üzekedjetek is, hogy legyenek jövőre kis pici vásárlók is.
2009.02.06. | Hendrix
Ha igazán menő cuccot akartok magatoknak, akkor rendeltek a korlátozott példányszámú ezüst színű Jimi Hendrixes pólóból.
2009.01.26. | Hír
A világon semmi érdekeset nem tudunk most nektek mondani. Egyes elemzők szerint kiégtünk.
2009.01.23. | Személyes átvétel
A személyes átvétel intézményét önhtalmúlag módosítjuk. A demokrácia már csak ilyen, szokjál hozzá. Mostantól így működik a dolog:
- Megnézed a holnapon, hogy mit akarsz venni.
- Rákattintasz, majd kiválaszod a hozzá tartozó szabást, színt, és méretet.
- Ha nem látod ezt a feliratot: 'Ez a szabás/szín/méret kombináció jelenleg nem rendelhetö. Válassz másikat!', akkor örülsz, és bejössz a boltba megvenni.
- Ha látod, akkor keresel más kombinációt, és megelégszel azzal, majd bejössz a boltba megvenni.
A lényeg, hogy a honlap mindig az aktuális készletet tükrözi. Személyes megrendelést (gazdasági okok miatt) eddig sem készítettünk el előre, viszont épp ebből kifolyólag akadtak fogyasztóvédelem-ízű kellemetlen helyzetek. Az új szankciókkal csodás újításokkal ezeket szeretnénk elkerülni. Amúgy meg már csak azért is jobb, ha bejössz a boltba, mert ott kedvedre fogdoshatod az anyagot, és pólók csodás színkavalkádjában gyönyörködhetsz.
A boltról annyit, hogy ez a bolt egy bolt. Tehát nem átvevőhely, meg raktár, hanem egy bolt, ahol vásárolni lehet. Pólókat. Van nyitva tartási ideje, meg pult, eladó, satöbbi. Bolt. Minderről a főmenü 'BOLT' (jé) pontja alatt lehet olvasni.
2009.01.20. | Jimi Hendrix
Aki most azonnal berongyol a boltba, az még talán éppen elcsípheti azt az egyetlen egy darab tükör-ezüst színű Jimi Hendrixes grafikát, amit most igen jutányos 3.500 forintos áron kérvényezhet magának pólóra.
2009.01.17. | szmog
A fél országbannapok óta rettenetes minőségű a levegő. Aki teheti, ne üljön autóba, használhja a tömegközlekedést, vagy pattanjon biciklire.
2009.01.07. | nyertes
Még mindig nem sikerült maradéktalanul kihevernünk a harácsonyi hisztériát, viszont már lényegesen jobban állunk, mint teggnap. Mivel ilyenkor minden divatáru szaküzlet kedvezményekkel igyekszik a lelohadt vásárlási kedvet felkorbácsolni, ezért úgy gondoltuk, hogy mi sem maradhatunk ki a buliból. Januárban 0%-os kedvezményt adunk mindenre. Na de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a decemberi képküldők közül az it látható fotó készítőjét jutalmazzuk egy ajándék pólóval. Küldj te is képet, és te lehetsz a következő boldog ember a Földön.
2009.01.06. | Buick
Ez egy amerikai autómárka, és úgy kell kimondani, hogy 'bjúik'. Ez pedig hasonlít arra, hogy 'buék'. Mindkettő kellőképp utálatos szó, és csak viccelni akartunk, de már elmúlt.
A lényeg, hogy töltjük fel a készleteinket, köszönjük a karácsonyi fosztogatást. A két ünnep között (még egy okádék terminusz) befutott megrendeléseket azonnal kiküldjük, amint megkérkeznek az alapanyagok a nagykerből. Önfeledt konzumálást!
2008.12.17. | rendelés
Az van, hogy vasárnapig (dec 21) lehet utánvétesen rendelni. Ha vasárnapig utánvétesen megrendeled a cuccod, akkor azt keddig megkapod, elég nagy valószínűséggel. Személyesen is lehet jönni vásárolni, akár megrendelés nélkül is, egészen kedd estig.
2008.12.06. | mikulás
Ezt most jól elkéslekedtük, a Mikulás meg már árkon bokron túl van, és mi nem kedveskedtünk nektek semmivel. Micsoda szégyen. Na akkor legyen az, hogy ma, azaz szombaton a boltban van egy állvány, amin mindenféle pólók, hosszú ujjúk, kapucnisok lógnak. Erről az állványról kivétel nélkül minden ruhadarab 1500 froncsiba kerül, csak ma, csak azért, mert Mikulás van. Nyomás, este 7-ig nyitva vagyunk!
2008.12.03. | novemberi nyertes
A novemberi ajándék póló nyertese a mellékelt képen látható - egy temető bejáratában szigonnyal és egy hatalmas tőrrel a kezében vérszomjasan mosolygó - fiatalember, illetve akadályoztatása esetén meghatalmazottja. Ha nem érted mi van, akkor küldj be olyan fotót, amin Pólópokolos póló is látható. Minden hónapban nyer egy pólót az adott hónap legszellemesebb képének beküldője.
2008.11.30. | gyűjtés a lurkóknak
A karácsonyi szezon mindig a visszafogott jótékonykodás ideje is. Ilyenkor rettenetes összegeket költünk magunkra, a hozzánk közel állókra, valamicskét a tőlünk távolabb állókra, és szinte semmit sem azokra a nélkülözőkre, akikre más sem költ egy fillért sem. Sem most, sem máskor. Az elesetteken minden évben segíteni próbálnak különféle szervezetek, mint ahogy ebben a riportban is láthatjátok. Cipősdobozaitokat - nem messze tőlünk - a Vörösmarty téren is leadhatjátok. A karácsonyi vásárlás alatt figyeljetek embertársaitokra is. Ne legyetek féktelen tömeg, mint legutóbb történt ez a jenkiknél, ahol a hatalmas leárazás miatti hisztérikus légkörben halálra tapostak egy áruházi eladót.
2008.11.27. | december
Decemberben az egyszerűség kedvéért karácsonyig minden nap nyitva leszünk. 24-én már nem nyitunk ki, és jó szokásunkhoz híven aztán vagy két-három hétig romokban heverünk majd, de ez még odébb van, kár lenne most erről beszélni. A lényeg, hogy hétköznap ugyanúgy leszünk, ahogy szoktunk, hétvégén viszont 10-19 óra közt leszünk megtalálhatóak a boltban. Ráadásként december 13-án és 20-án még a Szimplakertben rendezett vásár fényét is emeljük jelenlétünkkel.
2008.11.23. | újdonság
Hétvégi meglepetésünk az itt jobboldalon látható két újdonság, a floppy és a bakelit, amikhez most pár napig olcsóbban juthattok hozzá.
2008.11.20. | nyitvatartás
Egyelőre egyeztetések zajlanak a Pólópokol különféle szakszervezetei között a decemberi nyitvatartást illetően, de kiszivárgott információk alapján valószínűsíthető, hogy egész decemberben minden szombaton és vasárnap nyitva leszünk. Fontos megjegyeznünk, hogy a válság miatt soványka pénztárcák nálunk továbbra is boldog fogadtatásban részesülnek, és még soványabban távoznak kis üzletünkből. Ezek tények.
2008.11.17. | Zazi a házban
Tegnap nyomára bukkantunk Zazinak, aki Kajászó nevű községben a vegyesbolt előtt héderezett már két napja. Köszöni, jól van, bezabált, majd aludt egy óriásit a nagy ijedségre. Köszönjük mindenkinek a segítséget és az együttérzést!
2008.11.14. | Szív
Mivel a boltban bejött nektek a most jobb oldalon látható szív minta, ezért feltöltöttük ide is, hogy vidékről is lehessen rendelni.
2008.11.13. | Látták Zazit
Állítólag látták Zazit az arborétum melletti erdőben az út mellett futni, majd később át az úton, az arborétum felé. Kérünk, hogy mozgósítsátok az alcsúti kapcsolataitokat megtalálásáért!
2008.11.12. | Zazi
Kétségbeesve keressük Zazi nevű 1 éves szuka kutyánkat, aki ma délután az alcsúti arborétum melletti erdőben elveszett. Kérünk, hogy ha a környéken laksz, vagy van a környező falvakban ismerősöd, akkor küldd el az alábbi linket, hátha valaki felismeri. http://www.polopokol.hu/zazi . Ha nem érted, mit lehet egy kutyáért ennyire aggódni, akkor kattints a linkre, és nézd meg saját szemeddel. Rögtön megérted.
2008.11.06. | Pólópokol birodalom
Lehetőségetek van csatlakozni a Pólópokol birodalomhoz, ha ide kattintotok. Minden kattintás egy új lakó a kis településen, amiből hamarosan város lesz, aztán megacity, majd egy egész bolygót be fog teríteni.
2008.11.04. | Októberi nyertes
Az októberi ajándék pólót az a vakmerő fiatalember nyerte, aki terrorista kisvakondos pólójával egy csak és kizárólag kisvakondos árucikkeket árusító üzlet közelébe merészkedett. Ha nem vágod, hogy miért nyert, akkor most megtudhatod. Ha küldesz be olyan fotót, amin Pólópokolos pólóban feszítesz, akkor minden hónap végén megszavazzuk, hogy melyik szerintünk a legviccesebb, legeredetibb, legakármilyenebb. Amelyik kép nyer, annak a tulajdonosa ingyen pólót kap. Küldj képet ide:. info@polopokol.hu Lehet, hogy novemberben tiéd a dicsőség.
2008.11.04. | uralkodó
ma választják meg odaát a világegyetem Uralkodóját, az Amerikai Egyesült Államok elnökét. Komoly esélye van a fekete srácnak, de azért még bármi megtörténhet, ahogy 2000-ben is megtörtént az, hogy a Bush unokatestvére által kormányzott Floridában az utolsó pillanatban a szavazatok háromszori újraszámolása után egyszercsak George W Busht hozták ki győztesnek. Természetesen nálunk tudhatjátok majd meg elsőként, hogy ki az új elnökötök.
2008.10.31. | akció
Írjátok meg nekünk az info@polopokol.hu -ra, hogy milyen akciót szeretnétek novemberben, és mi igyekszünk majd megvalósítani valamelyik ötleteteket.
2008.10.30. | összeomlás
El kell ismernünk, hogy nem sok csodálatosabb dolog van annál, mint amikor a dédelgetett otthoni számítógépen összeomlik a rendszer. Pár mámoros telepítgetéssel telő nap igérete lebeg egy ilyen váratlan eseményben. A kurvannyát már nem is említjük annak, aki ezt a szart összetákolta. Mindenesetre tanulságul szolgáljon számotokra aí következő: Mindig legyen biztonsági másolat a fontos anyagaitokról.
2008.10.23. | csihipuhi
Nos barátaim, ünnep van. Kezdődhet a csihipuhi. Az az igazság, hogy már kifejezetten hiányozna ez az egész cirkusz, ha véletlenül felébrednénk ebből a rémálomból, és visszatérnénk azokhoz az időkhöz, amikor az ünnepeinket még gondfeledten ünnepeltük, és nem masszív rombolással töltöttük.
2008.10.20. | hétfő
Jesszuska, már megint hétfő van. Na azért ebben a hétben lesz valami jó is. Egyrészt a hosszú hétvége, ami alatt a finnyásabbak elmenekülhetnek lakóhelyükről egy nyugodt atombiztos óvóhelyre, a frusztráltabbak viszont ismét résztvehetnek az adófizetők pénzén rendezett immár hagyományosnak momndható csodás színpompás városszétverésen.
2008.10.18. | Csudaszombat
Na ma van az a csudaszombat, hogy nyitva vagyunk 13-18 óra között. Aki ma nem néz be hozzánk, az megérdemli. Vigyázz, hjövő héten két rázós esemény is lesz, az egyik az évente megrendezésre kerülő forradalom, a másik pedig a világvége. Mindkét esemény elég rázósnak igérkezik. Készülj fel még most az akciós gumilövedék- és világvégeálló női atlétatrikóinkkal. Hétfőtől újra rendes áron kaphatóak. Nem érdemes kihagyni.
2008.10.17. | Szombaton is nyitva
Kivételesen holnap szombaton is nyitva leszünk, 13-18 óra közt. Éljetek a nem mindennapi lehetőséggel!
2008.10.17. | Elnök úr
Túl vagyunk az amerikai elnökjelöltek utolsó vitáján. Már csak egy kérdés maradt nyitva. Ki fogja a szarral teli vödröt levinni a színről?
2008.10.15. | világmentő akció
A Pólópokol összehívta a G8-akat, illetve az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy együtt megvitassák a jelenlegi válság lehetséges megoldásainak forgatókönyveit. Hosszas és kimerítő tanácskozás után végül egyhangú döntéssel a Pólópokol ötletét fogadták el, miszerint a világválság a legkönnyebben úgy fékezhető meg, ha egyrészről a női ujjatlan trikók árait mintegy 25%-kal csökkentjük, másrészről viszont a ®agaros cuccokat ezentúl kapucnis pulcsikon is áruljuk. Ugyanakkor kötelességünknek érezzük jelezni, hogy hiba lenne elégedetten hátradőlnötök székeitekben, - pláne ha nincs háttámlájuk, - ugyanis a 'páratlan ujjatlan' akció csak vasárnap éjfélig tart. Mentsük meg együtt a bolygó gazdaságát, hogy aztán együtt nyírhassuk ki a megmentett gazdaság segítségével a bolygót magát!
2008.10.12. | Szeptemberi nyertes
Köztudomású, hogy minden hónapban kap egy ajádnék pólót az, aki abban a hónapban a szerintünk legjobb képet küldte be magáról, kutyájáról, esetleg porszívójáról, amint egy Pólópokolos pólót visel. Ebben a hónapban nem lerült sor különösebben vérszomjas viadalra a képküldők közt, mivel az itt is látható egyetlen képet kaptuk csak. Ha te is szeretnél ilyen könnyen ajándék pólóhoz jutni, akkor nincs más dolgod, mint beküldeni az info@polopokol.hu -ra egy képet, aztán intenzív körömrágás közepette várni a levelünkre.
2008.10.10. | zuhanó tőzsdék
Mostanra talán már mindenki előtt világossá vált, hogy a tőzsde nem a gazdaság hőmérúje, hanem a spekulánsoké. Most jól feldugták ezt a hőmérőt a seggükbe, nekünk meg pánikolnunk kell, mert nem tudják hol áll a fejük. Seggfejek.
2008.10.06. | vértanúk
Ma 159 éve végezték ki Aradon a '48-'49-es forradalom és szabadságharc 13 tábornokát, illetve ugyanezen a napon Pesten Batthyányit is, akihez mostanában mindenféle jöttment, vásári komédiás is hasonlítani meri magát. Schweidel József, az egyik aradi mártír utolsó mondatai ezek voltak: "A mai világ a sátán világa, ahol a becsületért bitó, az árulásért hatalom jár. Csak egy igazi forradalom, a világ új forradalmi embersége söpörheti el ezt az átkozott, meghasonlott világot." Szavai ma is aktuálisak. Mindenesetre az általa vizionált forradalomról szó sincs errefelé. Annál inkább földindulásszerű gazdasági válság kitörésének lehetőségéről, aminek egyelőre csak a jeleit látjuk, és csak remélni tudjuk, hogy nem válik valósággá.
2008.10.03. | olcsó kapucnis
Ne feledjétek, még két napotok van, hogy az olcsó kapucnisból berendeljetek a hideg téli hónapokra. Aki lemarad, az megtudja mit értett Jézus azalatt, hogy lesz fogaknak csikorgatása a külső sötétségen...
2008.10.02. | Tarka Magyar
Hétvégén lesz a Tarka Magyar néven futó felvonulás, ami olyan - manapság roppantul kevéssé divatos - eszméket hírdet, mint a béke, tolerancia, vattacukor. A kezdeményezéssel amúgy egyetértünk, csak azzal nem, hogy a felvonuláson Gyurcsány is tiszteletét teszi. Ez valami olyasmi, mint amikor magukat állatvédőknek nevezők vödörből szart öntenek emberekre. Gyurcsánynak komoly szerepe van abban, hogy a dolgok idáig fajultak. Nem felvonulnia kellene, hanem kivonulnia. A közéletből.
2008.09.25. | Újdonságok
A nemzeti megbékélés jegyében csodálatos újdonság érkezett hozzánk. A varázslatos dugóhúzó garantáltan minden ellenségedet elriasztja a közeledből. Egyúttal megújítottuk a Polimer kazettás mintánkat is, csak hogy haladjunk a korral. A holnaptól készleten lévő mindenre elszánt éhes kisvakond pedig úgy tűnik túl komolyan vette a neoliberális gazdasági szólamokat a verseny mindenhatóságáról.
2008.09.24. | Romlott virsli
Büszkén jelentjük, hogy kisérleteink szerint a romlott virsli fogyasztása nem várt mellékhatásokkal jár. Hasmenés, émelygés, fejfájás. Ugyanakkor azt is sikerült kimutatnunk, hogy hatékony eszköze lehet fogyókúrás törekvéseinknek a romlott hústermék fogyasztása.
2008.09.20. | Charta
Jó fej srác ez a Feri. Majdnem pontosan napra akkorra hirdet chartát a gyűlölet ellen, amikor évfordulója van annak, hogy kiderült, hogy nem kicsit, nagyon. Miazhogy! Nagyonis. Gondolom ez amolyan provokációféle dolog, hogy addig se a lényegről legyen szó. Na persze amíg azok az ostoba népségek pattannak fel ültükből, és rohannak, hogy elkergessék, addig itt nem is lehet a lényegről beszélni. Azért csak eláruljuk, hogy a lényeg az, hogy felajánlottunk az alleycat.hu-nak nyereményként egy kapucnis pulcsit, egy pólót és egy bögrét.
2008.09.14. | Critical Mass
A CM-es pólót a Critical Mass szervezőivel történt egyeztetést követően 1690 forintra áraztuk be, mivel ez egy olyan eszme, amiből nem lenne etikus anyagi hasznot csinálnunk.
2008.09.14. | Indymédia
Ragyogó elemzés olvasható a közel-keleti olaj-konfliktusok mibenlétéről két izraeli közgazdász tollából az Indymédián.
2008.09.11. | Critical Mass
Elközelgetett az őszi Critical Mass megrendezésének ideje. Az utóbbi években egyre több embertől hallottam azt, hogy ő már nem megy ki a CM-re, mert már nem olyan, mint régen. Igaz minél több embertől hallottam ezt, annál több ember vett részt a felvonuláson. Na idén talán ők is biciklire pattannak szeptember 22-én. Történt ugyanis, hogy a hazai kerékpárosok kitalálták, hogy bekeményítenek. Az idei őszi CM olyan lesz, amilyet itthon még nem láttak. Mi pedig akcióssá tettük az összes olyan motyónkat, ami kapcsolatban van a biciklivel.
2008.09.08. | hír
Legfrissebb hírünk, hogy eleget téve szomorú kötelességünknek, kiküldtük az első téli hírlevelet.
2008.09.03. | szeptember
Az ütleg, hogy már szeptember van, de ez titeket ne aggasszon, mert lesz még idén sokkal rosszabb is. Majd ha megszavazták a költségvetést. Megpróbáljuk ellensúlyozni a gazdasági krízis okozta sokkhatást, és bejelentjük, hogy új színek érkeztek a kapucnisok közé. A minták kb egyharmadánál már rendelhetők is. Ráadásul most mocskosul olcsón. Erre a lehetőségre csak az eszelősök nem pattannak rá.
2008.08.31. | a nyár nyertese
Kihirdetjük a nyár ajándék pólójának nyertesét, sőt nyerteseit, mivel a képen ketten szerepelnek. Ezek a bátor fiatalok, akik fejükbe vették, hogy megkerülve a Földet eljutnak Manka és Rumcájsz szülőhazájába, a zord bérceken túl, a szeszélyes mocsarakon túl, a sűrű sötét erdőkön túl fekvő kis cseh faluba, Jicsinbe. A gondolatot tett követte. Igazi hősök ők, akik megérdemlik, hogy ezalkalommal ne egy, hanem mindjárt két ajándék pólót kapjanak tőlünk.
2008.08.30. | katasztrófa
Holnap minden emberi számítás szerint bekövetezik az, amit a tudósok már jó előre megjövendöltek, és amit az utca embere is sutyorog igy ideje. Augusztus 31.-én végérvényesen vége lesz a nyárnak, és a kánikula helyét átveszi a zord tél, szibériai eredetű légtömegek nyomulnak az ország fölé, fojtogató vastag szürke felhőréteg takarja el a Napot, farkasok vonítása ébreszt mindannyiunkban mélységes szorongást. Készüljetek a télre barátaim, amíg nem késő. Rendeljetek tüzifát, és vásároljatok nálunk kapucnis pulcsikat. Egyrészt azért, mert rendkívül jó minőségről van szó, másrészt azért, mert most pofátlanul olcsón adjuk. Ja igen. Ne feledjük azt sem, hogy nem utolsó sorban új színeink is vannak belőlük. Olyanok, amiket más nem forgalmaz. Egyelőre csak a boltban személyesen veheted meg őket, de ha lesz némi időnk, akkor ide a honlapra is felvisszük őket.
2008.08.25. | mintapótlás
Nyitáskor fogtuk csak fel igazán a Szigeten általatok végbevitt pusztítás mértékét. Ha a kifosztás kifejezést használjuk esetünkben, nem járunk távol a valóságtól. A hiányzó minták pótlását elkezdtük, a folyamat pár perctől akár néhány hónapig is eltarthat. Ez attól függ, hogy lesz-e még idén strand idő, mert ha igen, akkor pánikszerűen elhajítjuk az egeret, és hanyatt-homlok rohanunk a Balatonhoz, ha viszont szutykos szaros felhős-hideg idő lesz, akkor sem fogunk dolgozni, hanem nagy valószínűséggel egy nyirkos dohos pincében isszuk majd le magunkat a sárga földig. Jut eszembe, a sárga föld hamarosan még a híres/hírhedt kínai népességszabályozás ellenére is valósággá fog válni. Persze ennek a mondatnak azon kívül, hogy elterelte a figyelmet a hiányzó mintákról, semmi értelme nem volt. Ahogy általában a híreinknek nem szokott lenni.
2008.08.24. | Nyitás hétfőn
Holnap azaz hétfőn nyitunk ki először a Sziget után. Normál pólóból katasztrofális készletünk maradt, amit kb. kedd-szerda magasságában sikerül majd rendesen feltöltenünk. Női cuccokból jól állunk, illetve a lassan időszerűvé váló melegebb holmikból is jut bőven mindenkinek. Bizonyos mintáinkból rendesen kifutottunk, de hiba lenne hisztériázni, hiszen alig kell párat aludni, és lesz azokból is újra.
2008.08.21. | Kütyü
Eléggé el nem itélhető módon a Kütyü Shop-ban kitették a linkünket a főoldalukra, amit őszintén szólva nem értünk, de most jól visszalinkelünk rájuk, hogy az innen oda zúduló emberáradattal bosszúból térdre kényszerítsük a szerverüket.
2008.08.20. | tüzijáték
Megnyugtató, hogy a gazdasági recesszió mélypontján, a legkomolyabb megszorítások közepette is volt negyedmilliárd forintunk, amit elfüstölhettünk, eldurrogtathattunk, csak azért, hogy a jónép örülhessen arra a félórára, amíg az eget mindenféle pukkanások meg villanások töltötték meg, mintha csak egy gigantikus méretű videoton cuper color típusú tévét próbált volna a jóisten bekapcsolni.
2008.08.19. | méretgép
Egy magas vékony nőalakkal bővült a méretgép. Kattints, röhögj, rendelj! Ja, és vége a Szigetnek. Kicsit megállunk, mert készen vagyunk, aztán készen állunk majd, hogy ne álljon meg az élet.
2008.08.08. | Hofmann bélyeges bögre
A Sziget látogatóinak kedveskedve beemeltük kínálatunkba a nemrégiben tragikusan fiatalon, 102 évesen elhunyt Albert Hofmann legendás első tripjét megörökítő bélyeggel ellátott limitált példányszámú bögrét. Most mindössze 1600 forintért hozzájuthatsz ehhez a Magyarországon ebben a formában még soha nem forgalmazott darabhoz. Fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy idő mint olyan nem létezik, te és a világ egyek vagytok, és végül de nem utolsó sorban a bögre nem tartalmaz savat, akármeddig nyalogathatod, bármilyen hatást észlelsz, az csak a tudatod játéka lesz.
2008.08.08. | Bolt, Sziget, rendelések
Izé, azt elfelejtettük mondani, hogy ma összepakolunk mindent, hogy hétfőn már ki tudjunk cuccolni a Szigetre, szóval bár hivatalosan ma még csak a minusz negyedik nap van, mi már sajnos nem tudunk kedves vásárlókat fogadni, mert a bolt mostantól maga lesz a "káhosz és a fehérterror". Ezt a káhoszos dolgot Grósz Károly mondta vagy 20 éve. Ha nem tudod ki az a Grósz Károly, akkor boldog ember vagy. Mindenesetre te ne legyél Grósz Károly, és látogass meg minket a Szigeten, ahol elképzelhető, hogy ingyen fröccsel kínálunk majd. A boltba viszont ettől a perctől kezdve ne nagyon menj be, mert ott nem lesz senki és semmi.
Az sem elhanyagolható apróság, hogy aki a Sziget ideje alatt rendel, az előre láthatóan legalább két hetet, de lehet, hogy többet is kell majd, hogy várjon a motyójára. Ezért kérjük ne háborogjatok majd! Szóval vésd az eszedbe! Ha augusztusban rendelsz, akkor eléggé sanszos, hogy csak szeptemberben lesznek kész a pólóid. Részünkről megértés köszönés.
2008.08.07. | Sziget
Már csak egy hét van a Szigetig, ahol a Pólópokol-Akol megújult külsővel várja majd kedves látogatóit. Az akol tetején a tavalyi 2 méter átmérőjű kerek logó helyett -, amit egy nyári vihar és Zazi kutya együttes erővel megrongáltak, - új látványosság, egy 2,5 méter magas emberalak lesz remélhetőleg még a Nagyszínpadról is látható. Aki még nem járt nálunk a Szigeten, és így látatlanban attól tart, hogy esetleg nem talál meg minket, az cseppet se féljen, hiszen az Akol az egyforma vásáros standok között összetéveszthetetlen a vörösre festett 100 éves szúette deszkáival és rozoga ajtóival.
2008.07.30. | Beszóló
Ha véleményed van, akkor írj nekünk a beszólóba. Ez nem hír, deviszont az hír, hogy két orosz gyalogló bukott meg Pekingben a doppingteszten, pedig még el sem kezdődött az Olimpia. Ez azért is vicces, mert a gyaloglás az nem sport, továbbá ha mégis az, akkor senkit sem érdekel, a gyalolgókon és családjukon kívül. Kína az eddigi legszigorúbb doppingellenőrzéseket helyezte kilátásba az olipmiára. Így mivel mindenki tudja, hogy az összes psortoló doppingol, ez mindannyiuk számára para olimpia lesz. Elméletünk ezzel a szigorral kapcsolatban az, hogy nagy valószínűséggel a kínaiak valami új doppingszert fejleszthettek ki, ésmost azt csinálják, hogy az összes többit szigorúan ellenőrzik, ezzel a konkurenciát lesöprik a porondról, és tarolni fogják az éremtáblázatot. Figyuzzatok oda, hogy leckét fognak adni a világnak. Kár volt odavinni az olcsó pólók gyártását. Most ők lettek a világ urai. Mi meg még mindig ugyanaz a kiskereskedelmi egység vagyunk. És még csocsóasztalunk sincs.
2008.07.30. | Borsa
Írt rólunk a Borsa című magazin, ami nem is lenne akkora szám, mert ugye alaphelyzetben világhíresek vagyunk, az viszont jó hír, hogy a cikkben említett szinte összes pólóboltot lehúzták, minket ellenben kicsit majdnem meg is dicsértek, és most hízik a májunk. Egyúttal elfogulatlanul szeretnénk bejelenteni, hogy a Borsa jó. Olvassátok ti is.
2008.07.28. | Cigi
A cigerettában egyetlen dolog jó, és ez a nikotin. Idegnyugtató, és izomlazító hatása van. Aki eme, vagy valamily más okból kifolyólag dohányzik, és ezt ezúttal nem füst formájában szeretné a világ orra alá dörgölni, vásárolja meg legújjabb pólónkat: 'A nemdohányzás halálos stresszt okozohat' felirattal. Ha ezek után bárki rászól, hogy kériszépen, itt ne gyújtson rá, akkor csak mutasson a mellkasán feszítő feliratra, fújja embertársa orcájába a füstöt, majd kezdeményezzen tömegverekedést.
Az ily módon deprekálódott 'Kávézás - dohányzás' póló durván kifutó modellként akcióssá vált.
2008.07.28. | Busz
Az urbánus tömegközlekedés szerelmeseinek készült az Ikarus mintás póló, melyet kétféle kivitelben vásárolhattok meg. Amennyiben a bkvfigyelo.blog.hu című blog írói, avagy olvasói vagytok, a blog URL-jét reklámozó verziót is megvehetitek.
2008.07.21. | Kína
Björköt kitiltották Kínából, miután legutóbbi shanghai koncertjén a Declare Independence című száma végén azt skandálta, hogy Tibet, Tibet, Tibet... Úgy tűnik Björk még nem Made in China felirattal készült.
2008.07.18. | Chávez
Chávez szerint mindegy, hogy ki lesz Amerika új elnöke, mert a birodalom úgyis ugyanazt az utat fogja járni, mint Bush irányítása alatt. Mi ennek csak örülünk, mert így legalább nem kell kidobnunk az Amerika-kritikus pólóinkat. Mindazonáltal nem hiszünk Cháveznek, de ez más tészte, ez az üzletmenetünket nem befolyásolja.
2008.07.10. | Balaton Sound
Kezdődik a Balaton Sound, ahol egy részünk nekünk is jelen lesz, bár ne reménykedjetek abban, hoy a jobbik részünk. A velünk való találkozás biztosan nem lenne maradandó élmény, ellentétben a fesztiválon fellépő olyan sztárokkal, mint a Massive Attack, Fat Boy Slim, illetve Tapeunderground.
2008.07.08. | júniusi nyertes
A júniusi nyertes kép kiválasztása nem volt egyszerű feladat. Hihetetlenül imponál nekünk, hogy valaki a mi pólónkat viselte Thaiföldön, egy elefánt hátán, egy folyóban gázolva. Azonnal meg is egyeztünk abban, hogy a kép készítője viheti a havi ajándék pólót. Ekkor azonban egy hirtelen belső vizsgálat kiderítette, hogy a fotón szereplő úr családtagja a Pólópokol egyik dolgozójának. A szabályzat pedig kimondja, hogy dolgozók, dolgozók családtagjai, dolgozók szomszédai, illetve dolgozók általános iskolai matektanárai nem vehetnek részt a játékban.
Miután ezt a kamu érvelést közbeiktattuk, végül minden akadály szerencsésen elhárult az elől, hogy az alábbi fotón szereplő hölgy nyerje az ajándék pólót.
Nem tudod, miért jár ajándék póló?
Minden hónapban megajándékozunk egy pólóval valakit azok közül, akik olyan képet küldenek be, amin Pólópokolos motyóban feszítenek a fotóapparátus előtt.
2008.07.06. | nyaralás
Gyalázatos tulajdonsága a nyárnak, hogy fülledt meleg van, a lányok lenge ruhákban járnak, a faszik izompólóban feszítenek, és mindenki aki csak teheti, az vízpartra menekül ez elől a lidércnyomás elől, és közben mindenki elfelejt vásárolni. A honlap kattintási együtthatója az utóbbi időben látványosan lecsökkent. Komolyan mondjuk, hogy hamarosan mi is elhúzunk a Balatonhoz és a fékevesztett lángoszabálást gödényszerű fröccsivással fogjuk kombinálni, hogy ezáltal is valamiképpen enyhítsük az elhibázott teremtés fölött érzett mérhetetlen bánatunkat. Mindazonáltal itt alább közöljük legfrisseb kutatásaink eredményét. Nincs olyan, hogy nagyfröccs. Olyan van, hogy kisfröccs, és olyan, hogy fröccs. A fröccsöt nem lehet ásványvízzel inni, csak és kizárólag szódával. Tehát:
| név |
bor
(dl) |
szóda
(dl) |
| kisfröccs |
1 |
1 |
| fröccs |
2 |
1 |
| hosszúlépés |
1 |
2 |
| házmester |
3 |
2 |
| viceházmester |
2 |
3 |
2008.07.02. | jogsértés
Volt egy olyan pólónk, amiről az egyik nemzetközi gyorsétteremlánc kabalafigurájára lehetett asszociálni, ráadásul az illető figurának a mellényén szerepelt az étteremlánc konkrét logója is, illetve alatta a szöveg, amit a multi szlogenje ihletett: I'm hating it. Egyszercsak hogy, hogy nem ügyvédi felszólítást kaptunk, hogy debizony haladéktalanul szüntessük be a jogsértést, amit ügyfelük jó hírneve ellen elkövetünk azáltal, hogy a logójukat és a kabalafigurájukat és a szlogenjüket negatív asszociációs térbe helyezzük. Az ügyvédi iroda levele arra is hivatkozott, hogy az étteremlánc milyen sokat költött arra, hogy az emberekben a termékeikkel kapcsolatos pozitív asszociációk rendszerét kiépítse.
Kár, hogy nem azt írta, hogy sokat költöttek az ételeik minőségére, vagy arra, hogy egészségesek legyenek, vagy arra, hogy a munkavállalóik szakszervezeteket hozhassanak létre, anélkül, hogy ezért elbocsájtanák őket, stb.
Mindenesetre a bizonyos póló árusítását beszüntettük. Egyet kihúzhatunk a listáról. Továbbra is várjuk viszont a Pepsi, a Nike, a Microsoft, az ORFK, a Magyar Állam, az Amerikai Egyesült Államok kormánya, illetve mindazon Földlakók leveleit, akik szerint pólóink sértik a jó hírnevüket.
2008.07.01. | júniusi nyertes
Esküszönk, hogy pillanatokon belül kihirdetjük a júniusi póló nyertesét, csak hát ugye a csali hírlevélnek köszönhetően júniusban annyi pályamunka érkezett, hogy egyelőre nem tudtunk dönteni.
2008.06.30. | fogyasztás
10 napja nem írtunk egyetlen hírt sem, ami önmagában is botrány, de ugye az ilyen szörnyű kánikula ha egy időbe esik az EB-vel, akkor az élet óhatatlanul is lelassul, lesznek fontos dolgok és kevésbé fontos dolgok. Örömmel jelentjük, hogy vége az EB-nek, és ha most kinéztek az ablakon, akkor ti is hamar rájöttök, hogy a kánikulának is hamarosan vége van, de hogy mi mindennek lehet még vége mostanában? Had kedveskedjün egy kis gazdasági prognózissal is. A new yorki tőzsde 1930 óta nem zárt ilyen rossz júniust. Mi is történt akkoriban? Gazdasági világválság? Óóó, milyen csodás kilátások. Jelenleg minden rendelkezésre áll egy újabb nagy gazdasági világválság kirobbanásához. Ha ez bekövetkezne, akkor pólót többet biztosan nem kell vennetek, elég lesz, ha a szeméttelepen guberáltok, viszont a híreinket sem kell majd olvasni, hiszen kinek lesz itt pénze internetre? Na ennyit az apokaliptikus víziókról. Most pedig tessék vásárolni. A válságot csak a fogyasztás felpörgetésével tudjuk megúszni. Mondják odaát...
2008.06.20. | hírlevél
Valami rejtélyes oknál fogva bizonytalan ideje nem lehetett feliratkozni hírlevélre. A feladattal megbírkóztunk, így most már újra lehetséges a feliratkozás. Aki eddig még nem tette meg, az siessen, mert a következő 30 feliratkozó újonc valami egyelőre nem tisztázott kedvezményt, vagy ajándékot fog kapni. A kedvezményajándékról a következő hírlevélben értesülhettek. A nyerteseket külön is felkeressük és személyesen gratulálunk nekik egy elektronikus levél formájában.
2008.06.19. | $zentivánéj
Mint azt a hírlevélben már beharangoztuk, június 20-án pénteken, illetve 21-én szombaton 12-20 óra közt lesz nyitva a pesti Pólópokol. Ha nem érted, hogy miért, akkor nézz be és vegyél magadnak egy pólót. Továbbra sem fogod érteni, hogy miért vagyunk tovább nyitva, viszont legalább az év leghosszabb nappalának éjszakáján vadiúj pólóban járhatod be a múzeumokat.
2008.06.16. | fotógaléria
Nos történt vala, hogy májusban mindössze egy kép érkezett hozzánk és mi azért az egy darab májusi képért megszavazzuk a kép készítőjének az ajándék pólót. Nos történt vala, hogy a júniusi hírlevélben jeleztük, hogy nem vagytok eszeteknél, hogy nem küldtök képet. Ezek után kaptunk egy tucat fotót, de lehet, hogy kevesebbet. Na persze most meg azt hittétek, hogy júniusban majd csak ti lesztek egyedül és akkor majd jól nyerhettek az egyetlen képetekkel. Nagy frászt! (Faszt is írhattunk volna, az ráadásul stílusosabb is) Szóval nagy lófrászt! Erről jut eszünkbe, hogy milyen jó dolog úgy káromkodni, hogy az ember nem mond semmi csúnyát. Faszopók!
2008.06.12. | készletcsökkenés
Olyan rohamot intéztetek a készletünk ellen, hogy elképzelhető, hogy néhány dolog hirtelen elfogyott és csak pár nap múlva lesz ismét. Pánikra semmi ok, a héten* igyekszünk minden rendelést teljesíteni.
*(a jövő héten)
2008.06.06. | Ünnepi könyvhét + csőd
Beköszöntött az Ünnepi Könyvhét, ami egy dolog miatt lehet érdekes számotokra. Ez az egy dolog az, hogy már a boltokban is megvásárolható Puzsér Róbert Forrás című kötete, melyet Magyar Dávid illusztrált. A könyvhöz nálunk is hozzájuthattok, méghozzá az országban a legolcsóban, mindössze 1.500 forintért. (Attól nem kell megijedni, hogy 2.060 forintot ír itt jobbra a főoldalon. Kattintás után minden rendben lesz.)
Semmi egyéb fontos esemény nem történt mostanában mifelénk, ha csak nem számítjuk azt, hogy becsődölt a szegedi Pólópokol. A vásárlók szemszögéből a zárás fájdalommentesen zajlott, ugyanis minden megrendelést kielégítettek a fiúk.
2008.05.30. | NAGYON AKCIÓ
Gyanús, hogy nem fogtátok fel, hogy akciósak a kapucnis és a passzés cuccok. Ha nektek mindent kétszer kell mondani kétszer kell mondani, akkor most tessék, megismételjük:
-
kapucnis ~3.800 Ft
- passzés ~ 1.800 Ft
Mit akartok még? Gyerünk rendelni, amíg van!
2008.05.28. | Sonar + bombariadó
Elérkezett a nap, hogy a nagyreményű Sonar zenekar elkészült első nagylemezével, amely a Celluloid címet viseli. Bele is hallgathattok a itten-e. Ha tetszik a muzsikájuk, akkor vegyétek meg a lemezüket és menjetek el a koncertjeikre is! Mert megérdemlik.
Ja, más téma, hogy elképzelhető, hogy holnap, azaz csütörtökön bombariadó lesz a boltban, és emiatt nem nyitunk ki. Ezt még ma este itt a honlapon tisztázzuk.
2008.05.25. | Steve Ballmer
Tudjuk hogy nagyon le vagyunk maradva a világ dolgaiban, de hozzánk csak most jutott el az igazi világmegváltó híre. A Messiás neve Steve Ballmer. Aki nem ismeri, az nézze meg gyorsan itt, illetve itt! Namármost miután jól kiszörnyülködtétek magatokat, nem árt az eszetekbe vésni, hogy ez az ember (ember?) a Microsoft elnök-vezérigazgatója. Szóval adva van egy óriáscég, amelyik egyes híresztelések szerint megveszteget akár kormányokat is, hogy az ő egyébként a mai napig nem tökéletes operációs rendszerét vásárolják meg dollármilliókért a közigazgatásban pölö. Szóval van ez a cég. A hatalma országokéval vetekszik. És akkor van ez a most keresem a szavakat, hogy mi az isten nyila, ez az ugráló fostartály, akinek egyes youtube-os kommentek szerint jót tenne, ha távol tartaná magát az angyaltrombitától, illetve ha kutya lenne, akkor időszerű lenne elaltatni. Gondoltunk egyet és hitünkben megerősödve akcióssá tesszük a fuck windows-os pólónkat.
2008.05.08. | Postai díjszabás
3 évnek kellett eltelnie, mire rendesen elolvastuk a Magyar posta díjszabását. Így csak mostanra jöttünk rá, hogy eleddigi csomagküldő tarifáink alkalmazása önmagunk financiális seggbekúrását jelentette. Ennek okán kénytelenek vagyunk picit drágítani a postaköltségeket. Egy póló kiküldése mostantól 900 forintba kerül, és pólónként 150 forinttal nő a díj. Ám ne legyetek szomorúak, hanem örüljetek! Ugyanis hosszú távon ez azt fogja eredményezni, hogy nem megyünk csődbe, és ti továbbra is pólókat vásárolhattok tőlünk. És mint tudjuk, ez mindkettőnknek jó, de legjobb otthon.
2008.05.07. | Fair Trade Világnap
Idén május 10.-re esik a Fair Trade Világnap. Azon a napon az összes fair-trade pólónkat még a szokásosnál is olcsóbban rendelhetitek majd meg.
2008.05.07. | könyv, DVD
Mostantól próbajelleggel pár könyvet és DVD-t is áruba bocsájtunk, melyekhez itt a honlapon keresztül, vagy személyesen a pesti boltban juthattok hozzá. Ha a művekről bővebben szeretnétek informálódni, akkor keressétek fel a Független Média Kiadó honlapját, ahol minden kérdésetekre választ kaphattok, legfeljebb arra az egyre nem, hogy hogyan lehetséges az, hogy a Pólópokolban olcsóbbak a könyvek és a DVD, mint a kiadóban? Ezen inkább ne agyaljatok sokat, hanem rendeljétek őket, amíg lehet!
2008.05.07. | Baltásgyilkos
A keresztpromózás és az összefonódások újabb gyönyörű példáját láthatjátok itt, amikor is már megint belinkeljük a Baltásgyilkost, és tesszük ezt azért, mert ők is belinkeltek minket. Ha elég ügyesek vagytok, akkor a linkre kattintva eljuthattok arra az oldalra, ahol lesz egy másik link, amivel ide visszajuthattok. Ezzel a módszerrel másodpercek alatt beutazhatjátok az internetet és ezért még csak fizetnetek sem kell, ráadásul egész napra kellemes unaloműző mókának igérkezik a kattintgatás. Hajrá!
2008.05.04. | Albert Hofmann
Épp aznap hunyt el Albert Hofmann, amikor lelepleztük Pannoniás hazugságunkat. Szívroham végzett a 102 éves, köztiszteletben álló aggastyánnal. Nyilván nem bírta a szíve a megrázkódtatást, hogy már mi is össze-vissza hazudozunk. Kénytelenek leszünk megemlékezni munkásságáról egy jubileumi Hofmann bélyeget ábrázoló póló elkészítésével. Hamarosan, azaz legfeljebb fél év múlva.
2008.04.29. | Pannonia
Akiknek azt találtuk volna hazudni, hogy a Pannonia minta erre a hétre elkészül, azoknak most töredelmesen beismerjük, hogy hazudtunk, mivel a Pannonia nem készül el erre a hétre. Ne minket okoljatok, hanem azokat a chicagoi munkásokat, akik több mint 100 éve tüntettek az emberibb munkakörülményekért és ezért lemészárolták őket a karhatalom erői. Ők a felelősek azért, hogy minden évben megünnepeljük május elsejét és miattuk nem dolgozik senki ezen a héten csütörtökön és pénteken, a szombat-vasárnapról már ne is beszéljünk... Egy szó mint száz: Pannonia csak a jövő héten lesz.
2008.04.28. | matricák
Az történt, hogy rátaláltunk a Savix-ra, ahol meglehetősen olcsón lehet nyomtatni. Ennek úgy megörültünk, hogy azonnal 20 különféle matricát nyomtattunk ki. Ha érdekel milyenek, akkor ugorj be a pesti boltba, és csórj el párat! Ezután már nincs is más dolgod, mint a legpofátlanabb helyekre ragasztani a városban. Küldj be képet a kiragasztott matricádról, és akkor az jól kikerül a galériába. Ha rendőrautóra ragasztasz, az szabálysértés, és úgy tudjuk, hogy halállal büntetik.
2008.04.25. | Zárvatartás
Ha valamelyikőtök naivan azt hitte volna, hogy bedőlünk az állambácsinak és kinyitunk szombaton, csak azért, mert ő azt mondta, hogy aznap dolgozni kell, akkor jobb, ha innen tudjátok meg, hogy tökéletesen zárva leszünk holnap, hiszen rendes magyar ember hétvégén nem dolgozik. Ráadásul ismerjük mi az ilyen ledolgozott hétvégéket. Ilyenkor eleve az emberek fele otthon marad dögleni, másrészt meg aki dolgozott, az sem vásárol semmit, szóval tiszta őrültség lenne kinyitni akár egy percre is.
2008.04.24. | Bögre
Elmondom én mivan. Megjavult a bögregép. Viszont elromlott a bögrenyomtató nyomtató. Úgyhogy a kurva anyánkat, és megpróbálunk új tintapatront vásárolni mihamarabb. Addig bögre helyett vegyetek pólót, azon úgyis több a hasznunk.
2008.04.18. | CM
Erre a hétre semmi egyéb esemény nem maradt, mint a Critical Mass, ami vasárnap startol és hűdejó lesz. Ja és ne legyél Rezső!
2008.04.17. | sztrájk hátán sztrájk
Jó tudni barátocskák, hogy a BKV értetek is sztrájkol. Ha ritkítják a járatokat, akkor több ember ül autóba, nagyobbak lesznek a dugók, rosszabb lesz a levegő, zaj, zsúfoltság, idegség, pipaság. Legyetek türelemmel pénteken! Üljetek biciklire és élvezzétek az életet! Ja, persze elsősorban vásároljatok nálunk sokat. Ha van bevételünk, akkor tudunk új mintákat tervezni és új fazonokat bevezetni.
2008.04.07. | sztrájk
Miután a főváros a mai napon az azonos időpontra eső MÁV és BKV sztrájk hatására katasztrófa sújtotta övezet lett, ezért bizonyára sokan otthon maradtatok, de az is lehet, hogy végül munkahelyetekre beérve a főnök távolmaradása miatt semmi dolgotok nincs. Ebben az esetben arra buzdítunk titeket, hogy rendeljetek honlapunkon keresztül amennyit csak bírtok, hiszen az internet egyelőre még nem sztrájkol. Mindenesetre a sztrájk miatt frusztrált, vagy éppen depresszióba zuhant emberegyedek felvidítására pár motyónkat leáraztuk csak a mai napra. Aki nem jutott be munkahelyére, az jó ha tudja, hogy az ilyen esetekre a jog a Vis Major, azaz katasztrófa-helyzet tényállást állapítja meg, ami azt jelenti, hogy nem lehet a dolgozót felelősségre vonni a késés, vagy a távolmaradás miatt. Úgyhogy nyugi van, most már tessék végre önfeledten vásárolni!
2008.04.05. | női fair trade
Mostantól nem csak a pesti boltunkban, de a honlapon keresztül is megvásárolható a csajos fair trade póló, több mint egy színben.
2008.04.03. | márciusi nyertes
Márciusban egy hozzám dumálsz mintájú cipzáras kapucnisban feszítő úriember nyerte a képküldésért járó ajándék pólót. Ha most nem érted, hogy mi van, akkor jó, ha tudod, hogy minden hónapban kisorsolunk egy pólót azok közt, akik olyan képet küldenek be, amin Pólópokolos hacukában parádéznak a kamerák előtt. Tessék tehát szorgalmasan vásárolni és kattintgatni a fotómasinákkal!
2008.03.29. | áramszünet
Kell egy kis áramszünet időnként mindenkinek, a Földnek is. Ma este 8-9 óra közt kapcsold le az áramot a lakásodban. Kapcsold le az összes lámpát, a tévédet, a rádiódat, mosógépedet, porszívódat, mikródat, számítógépedet, mobiltöltődet, vízmelegítődet, vízforralódat, hűtőszekrényedet, sütődet, stb. Miért is? Azért, mert ma van az EarthHour, vagyis az az egy óra az évben, amikor adunk egy szusszanásnyi szünetet a Földnek, mielőtt végleg felszámoljuk felszínén az életet. Tavaly Sidneyben 2.000.000 azaz kétmillió ember kapcsolt ki egy órára. Idén a világ számos országában kis- és nagyvárosok lakói vesznek összehangoltan részt az akcióban. Persze ettől az ökokatasztrófa veszélye nem lesz kisebb. Viszont legalább ebben az egy órában gondolkodhatunk a megoldáson. Gyújts egy gyertyát és pislákoló fényénél gondolkodj egy órát!
2008.03.28. | zanzafröccs
Először is a tegnapi Tündérground koncert ismét tökéletes volt, hála az Istennek, aki a maga hasonlatosságára megteremtette a Patást. Továbbá el kell mondanunk, hogy megérkezett a pótalkatrész a bögregéphez, ami azt jelenti, hogy hamarosan lesznek bögrék. Hogy mást ne mondjunk, érdemes feliratkozni a hírlevélre, mert többen állítják, hogy jó, és hogy már csak a hírlevélért érdemes felkelni reggelente ebben az elidegenedett elembertelenedett világban. Természetesen ez hazugság. Ja és mindenkinek a tudomására kell hoznunk azt a szomorú tényt, hogy a Gödörben fogalmuk sincs arról, hogy az abszintot hogyan kell inni, úgyhogy ha véletlenül abszintot szeretnétek fogyasztani, akkor semmiképpen sem érdemes a Gödörben próbálkozni.
2008.03.27. | Tündérground, Colorstar
A mai nap kivételes programot kínál azok számára, akik szeretik a jóféle táncolható könnyűmuzsikát. A Gödörben a Tündérground és a Colorstar játszik. Sajnos még mindig igaz, hogy ha Pólópokolos pólóban jelensz meg és találkozol velünk, akkor a Pólópokol Törvénykonyv 1.§ értelmében kénytelenek vagyunk téged meghívni egy általad választott italra.
2008.03.25. | képküldés
Alig pár napotok maradt, hogy a márciusi képversenybe képet tudjatok küldeni. Aki nem tudná miről van szó, az most megtudja és felvirul pici arca. Ha küldesz nekünk olyan képet, amin Pólópokolos pólót viselsz vagy te magad, vagy valaki akárkid, vagy a kutyád, vagy a porszívód, akkor lehetőséggel veszel részt a sorsolásunkon, amin minden hónapban egy pólót sorsolunk ki közüled. Ne légy marha, küldj képet, de hirtelen!
2008.03.21. | megint ünnep
Halmozódnak az élvezetek, hiszen újabb ünnep közelgett el. Tavasz van, dagad a fasz, ráadásul Jézust megfeszítették, harmadnapra feltámadt és ezt hogyan is lehetne szebben ünnepelni másképp, mint hányásig zabálni magunkat sonkából, aztán berúgni mint a disznók. Boldog húsvétot mindenkinek!
2008.03.17. | ünnep
Ismét csudásan ünnepeltünk. Méltón őseink nagy híréhez. Gratula a hatalomnak és gratula az utcai forradalmároknak is. Nagyon ügyesek voltatok mind. Együtt sikerülni fog egy szép új Magyarországot teremtenetek. Majd szóljatok, ha készen vagytok vele!
2008.03.13. | etikus póló próba
Már fel is próbáltuk az etikusan gyártott organikus gyapotból készült pólókat és jelenthetjük, hogy sokkal jobbak és finomabbak, mint eddig akármi, amivel póló címén dolgunk volt. Nyomást fogunk gyakorolni az importőrre, hogy sok színben és fazonban hozza be ezt a márkát, mert minden elfogultság nélkül állíthatjuk, hogy fenemód príma áruról van szó.
2008.03.12. | etikus póló
Büszkén jelentjük be az örömhírt, hogy a Pólópokol az első és egyetlen magyar pólós vállalkozás, amelyik fontosnak tartja, hogy ne csak rabszolgamunkával előállított pólót forgalmazzon, hanem olyat is, amiért a gyapot termesztője, a szövőgép mellett dolgozó munkás, a csomagoló, a raktáros, mind mind korrekt fizetést kap. A dolgozóknak legyenek szabadnapjaik, és ne dolgoztasák őket halálra. Azaz támogatjuk az olyan kezdeményezéseket, amikkel a harmadik világ munkásai számára is megvalósulnak olyan jogok, amik Európában már régóta maguktól értetődnek. Egyelőre csak a pesti boltunkban kaphatók, napokon belül azonban a honlapon keresztül is rendelhetők lesznek az Okarma cég által gyártott organikus gyapotból szőtt, etikusan gyártott pólók. Azon leszünk, hogy a kínálatot folyamatosan szélesítsük.
2008.03.10. | bicikli
Akinek eddig a sufniban, vagy a pincében rohadt a biciklije, most már az is tolja szépen elő a drágaszágot és pattanjon fel rá, mivel akárki akármit mond, ezen a héten megérkezik a tavasz. Rendes ember pedig tavasszal biciklivel közlekedik és nem mással. Biciklizz, ne háborúzz!
2008.03.06. | szerverkrach
Tegnap több órára bedobta a törülközőt a szerverünk, így sokáig egyáltalán nem volt elérhető a honlap, később pedig 340 és 810 forint közöt lehetett pólót jegyezni, ami lássuk be kevéssé lett volna hosszú távon fenntartható számunkra.
2008.03.05. | februári nyertes
Februárban az ajándék pólót a három kis Jamie nyerte. Még mindig igaz, hogy ha küldtök képet, akkor ti is nyerhettek pólót. Az idáig érkezett képeket a galéria oldalon, a "Viseltek minket" címszó alatt láthatjátok.
2008.03.04. | pokoli tűz
Ünnepélyesen bejelentjük, hogy vélhetőleg afgán fegyveresekhez köthető terrortámadás következtében kigyulladt a budapesti üzlet bögregépe, majd röviddel később a lángok martalékává is lett. A történetnek legalább egy kis része igaz. A bögregép valóban kigyulladt, és amíg a kiégett alkatrészek beszerzése le nem zárul, addig bizony nem tudunk nektek bögrét nyomni. Ez lehet akár egy hónap is, bár ahogy magunkat ismerjük, még egy fél év is simán rámegy. Addig is szórakoztassátok magatokat az alábbi mondókával: Itt a tavasz, dagad a fasz.
2008.02.25. | BKV járat ritkítás
Hallottad, hogy a BKV járatokat akar ritkítani, sőt egyes vonalakat teljesen meg akar szüntetni? Ha ezt megteszik, akkor még több ember ül majd autóba, a város levegője még rosszabb lesz, nagyobb dugókkal, és hosszabb utazásokkal lehet számolni. Ha szeretnéd kifejezni tiltakozásodat, akkor írd alá a Petíciót itt!
2008.02.21. | újdonságok
Megérkeztek az újdonságok a pesti boltba bele. Most már személyesen és neten keresztül is rendelhetők, elvihetők, viselhetők. >>>
2008.02.21. | galléros piké
Kész szabotázs, hogy a galléros pikét is kiirtják a piacról, így hamarosan az is kufut a kínálatunkból. Szerintünk a leghelyesebb az lesz, ha hisztérikus vásárlásba kezdetek, és megszerzitek a készleten lévő alig pár darab galléros piké és passzés típusú pólónkat.
2008.02.21. | passzés
Szörnyű gondok emésztenek minket, ugyanis a nagyker leáll a passzés motyó beszállításával, ami viszont nálunk rendkívül népszerű darabnak számított, ezért mi elkezdtük kutatni a lehetőségét annak, hogy valami mással kiváltsuk ezt a drága jó terméket, de egyelőre nem találtunk olyan pólót, ami méltó módon tölthetné ki a passzés után maradó fájó űrt. Ha van ötletetek, akkor írjatok. Fájunk.
2008.02.18. | újak
Elvileg a héten elkészülünk a hiányzó mintáink utángyártásával, illetve az új mintákat is végre üzletünkben üdvözölhetjük majd. Minden nap többször érdemes a böngésző refresh gombját nyomogatni.
2008.02.14. | ünnep
Pfuj! Ma volt az az ocsmány ünnep. Szerencsére mindjárt túl vagyunk rajta.
2008.02.13. | MUSU akció
Magunk sem tudjuk, hogy miért promózzuk a saját honlapunkon a MUSU-t, de ez titeket kedves látogatók nyilván nem érdekel, hiszen ti csak olcsó és egyben jó pólókat akartok vásárolni. A MUSU-nál ezt most megtehetitek, ugyanis amíg a készlet tart, addig az egyébként 2.900 forintos pólóikat 2.000 forintért adják.
2008.02.13. | Bëlga
Sokszor kilátástalannak tűnő, vérzivataros tárgyalások eredményeképpen most megtörve ugyan, de legalább fáradtan jelenthetjük be nektek, hogy a Bëlga pólói immár nemcsak fáradt gumimatrac-rózsaszínben, hanem a valóság számtalan színében pompázva is megvásárolhatók. Örvendezzetek szerencsés emberlelkek! A tavasz titeket már színpompás Bëlga pólóitokban ér majd. További evangéliumi hír számotokra, hogy egyrészt eladták az egészségügyet, így jőni fog ha jőni kell a megváltó halál, de méginkább érdemes említenünk, hogy a Bëlga pólóit mától egységesen 2990 forintért vételezhetitek meg.
2008.02.13. | Zavar a szmog?
Civilek és bringás szervezetek vasárnap 14 órára gyalogos felvonulást hírdettek a budapesti szmog ellen az Astoriatól a Városház térig. Ha zavar, hogy egy átlag pesti 3 évvel kevesebbet él, mint vidéki embertársai, többek közt azért mert a légszennyezés ellen a városvezetés soha semmit nem tett, akkor gyere el és demonstrálj a tömeggel. Vigyázz, ha otthon maradsz meghalsz!*
* egyébként is
2008.02.13. | passzés
Heves érdeklődés támadt, hogy miért nem rendelhető a passzés póló mindenféle méretben. Namost ti nyilván nem látjátok át a globalizált kapitalizmus működésének lényegét, ezért segítünk. Nem importálják többet azt a pólót ebbe a krv országba. Hogy miért? Ezt ne kérdezzétek. Kiszámíthatatlanok és gyarló emberi ésszel fel nem érhetőek a Tőkének az Ő Útjai. Mi mondjuk szerettük ezt a passzés pólót, sőt ti is szerettétek, de a globális nagytőke kihátrált mögüle, ezzel pedig kihalásra ítélte, mint ezer és ezer állatfajt nap mint nap.
2008.02.07. | új minták
Két új mintát is felvettünk ide jobbra >>> a 'jön jön' blokkba, a valójában soha el nem készülő terveink közé. Pár hétig, vagy legfeljebb egy-két hónapig lesznek ezek itt jobb oldalon, hogy kellőképp elcsigázzanak titeket. Tudjátok, úgy vagyunk mi a vásárlóinkkal, mint jó horgász a harcsával. Fárasztja rendületlenül. Nos tehát viccen kívül minden nap gyertek vissza és nyomogassátok a böngészőtökben a frissítést sokáig. Az elkövetkező 125 napban ugyanis egyszer majd lesz egy olyan pillanat amikortól rendelhetőek lesznek az új minták. Tényleg.
2008.02.05. | Friss hírek
Az az érdekes, hogy simán megcsináljuk azt, hogy egy hétig nem írunk ide a hírekbe semmit, pedig annyi mindenről írhatnánk, hogy el sem hiszitek. Például arról, hogy... ööö... hogy izé... khm... Na jó, most például semmi nem jut az eszünkbe. Az ég egy adta világon semmi. Persze manapság már ez is hír, mint látjátok.
2008.02.01. | havi nyertes
Csodálatos pillanathoz érkezett a világ. Immár bizonyított tény, hogy gépek is vásárolják, sőt mit vásárolják! Kifejezetten viselik is pólóinkat. A január havi ajándék póló nyertese egy porszívó, aki 'márkás nyugati' pólóban feszít egy láthatóan tökéletesen kiglancolt szoba közepén. Nyilván keményen megdolgozott a csillogó parkettért a drága jó öreg masina.
2008.01.31. | Rongyosbál
Szombaton megrendezésre kerül a mára hagyománnyá vált Rongyosbál, ami véletlenül idén is egy időben lesz megtartva az Operabállal. Míg az Operában a felső ezer múlatja az időt az 50.000 forintos állójegyekkel a kölcsönzött frakkok farzsebében, addig az út túloldalán az alsó 8.000.000 dajdajozik majd ingyen. Idén is lesz hideg- és meleg étel, forró tea, koncertek, táncmulatság, és különféle performanszok. Ezek közül talán most csak a pénzevést említenénk étvágycsinálónak.
2008.01.29. | Galéria
Az van, hogy nem vesztek minket komolyan. Alig küldtök be képet. Így hogy akartok pólót nyerni? Őrület, hogy micsoda felelőtlenség ez részetekről. Közönyösek vagytok. Lusták. Még az ingyen pólóért sem emelitek meg a seggeteket. Ne csodálkozzatok hát, ha eladják a fejetek fölül az országot.
2008.01.25. | galléros piké
Pár jóember korábban reklamált, hogy nincs galléros piké póló a kínálatban. Namármost ők a betonban végezték. Jó alap lett belőlük. Viszont azért mi sem vagyunk állatok. Szóval beszereztünk nektek galléros piké pólót. Egyelőre három színben. Ha sikere lesz, akkor majd többet is hozunk. Bizonyos mintáinknál már a honlapon is rendelhető, a pesti üzletben viszont akármelyik mintát rányomjuk.
2008.01.24. | I'm hating it
Egy igazi brutál dildó közeledtét jelentjük most be nektek. Azok számára, akik nem komázzák a gyorséttermeket, egy kellőképpen provokatív pólótervet vezetünk be februártól. Itt látható jobbra a drágaság >>>
2008.01.23. | SSS
Pár évvel ezelőtt minden haverunk a Secret Sound Service nevű internetes rádiót hallgatta, mert olyan jó zenék mentek rajta. Aztán egyszercsak szomorúan tapasztaltuk, hogy a rádió beszünteti adását, mert csak. Mindenki nagyon elszontyolodott. Aztán most meg nicsak itt van újra és lehet hallgatni!
2008.01.21. | dupla nyertes
Szokásunkhoz híven felrúgtuk az általunk állított játékszabályokat, és megpróbáltunk csalni. A novemberre beküldött egyetlen kép közül nem választottuk ki azt az egyet, amelyikért jár az ajándék póló. Így viszont magunkra hívtuk a képen szereplő zsákos ember haragját, aki megfenyegetett minket, hogy ha nem tisztázzuk az ügyet, akkor ő nem fogja érteni, hogy mi történt. Ebben a pillanatban kulabácsi kificcent az ánuszunkból, miután rögvest meghunyászkodtunk, és ezennel ünnepélyesen neki ítéljük a novemberi mellé a decemberre járó ajándék pólót is. Már csak azért is, mert senki sem küldött be decemberben képet.
2008.01.17. | nyereményjáték
Úgy látszik, kevesen tudjátok, hogy továbbra is érvényben van a pólópokolos pólós kép beküldéséért havonta ingyen ajándék bónusz pólós játékunk. Ha ezt így most cseppet bonyolultnak élted meg, akkor a lényeg tömören: küldj be egy pólós képet, és pólót nyerhetsz! Januárban eddig egy fotó érkezett. Bárki könnyen kiszámíthatja, hogy ezzel a fiatalember esélye a nyerésre közel jár a 100%-hoz. Szívassátok meg! Küldjetek be ti is képet!
2008.01.16. | készletfeltöltés
Mindenkitől elnézést kérünk, aki az ünnepek alatt, vagy után, vagy a napokban rendelt tőlünk pólót, mivel egyrészt ünnepeltünk, másrészt zárva voltunk, harmadrészt a pólónagykereskedések is csak most hétfőn nyitottak, szóval a készleteink kifejezetten apokaliptikus csapás nyomait mutatták. A feltöltés folyamatban van. Elméletben a héten mindennel egyenesbe jövünk, és ha minden jól megy, akkor a rendelések kipostázása is megtörténik.
2008.01.06. | Szélsőközép
Újraindul a Szélsőközép, a hírhedt rádiós közéleti fröcsögő-magazin, amelyet ősszel próbáltak meg elhallgattatni. Hétfő 17.00 RadioCafé 98.6. A politikusok már csomagolnak a bőröndjeikbe, a cégvezetők már adják el részvényeiket, a főrendőrök már tárazzák fegyvereiket. Te meg mered hallgatni?
2008.01.03. | új év régi árak
Nostradamus jóslatai nem jöttek be, a világ még mindig forog, még mindig vannak rockerek, és a Pólópokol is prosperál. A magunk részéről igyekszünk majd segédkezni az infláció fékentartásában, mégpedig úgy, hogy januárban nem emelünk árat.
Sőt!
Mit sőt? Nincs semmi sőt. Egyszerűen minden marad a régiben. Egyébként akik ajándékutalványt kaptak karira, azok örülhetnek, mert úgy is levásárolhatják, hogy a vállfákon lógó kész pólókból választanak, így egy póló helyett kettőt vihetnek majd haza.
2007.12.29. | kirakat kipakolás
Büszkeséggel vegyes felháborodással töltött el minket a felismerés, hogy a Váci utcai üzletünk egyik kirakatát haramiák kipakolták. Ezúton kívánunk nekik ismeretlenül is Sikerekben Gazdag Boldog Új Évet, illetve barátkozást a hererák gondolatával.
2007.12.23. | utolsó nyitás
Holnap nyitunk ki ebben az évben utoljára. Azok kedvéért, akik már végképp reménytelenül róják az elnéptelenedő utcákat, azoknak nyújthat utolsó reményt a Pólópokol budapesti üzemegysége, ahol rövid ideig még hétfőn is hódolhattok a vásárlás szentségének. Aztán lehúzzuk a rolót, és eltesszük magunkat jövőre, ami talán egy fokkal jobb éve lesz az országnak, mint 2007 volt.
2007.12.22. | rendelés
Nem árt tudni, hogy amit mostanában rendeltek, az már nem ér oda semmilyen postával sem karácsonyra, csak majd egyszercsak. Mivel idén már aligha megyünk csomagot feladni, ezért az ünnepek környékén leadott rendelések csak január második hetében jutnak el hozzátok. Persze azért csak rendeljetek! Most még idei áron. Jövőre már ki tudja mi lesz.
2007.12.21. | szombat
Mivel jók voltatok, és vásároltok, mint a kisangyal, szombaton is kinyitunk.
2007.12.19. | rendelés
A ma éjfélig leadott és visszaigazolt rendelések az utolsók, amiket megkaptok postával karácsonyig. Most már ne szarakodjatok, hanem tessék mindenre ész nélkül kattintatni! Egyszer van karácsony! Persze a személyes átvételkor később is minden rendben lesz, mert a szegedi és a pesti üzletben egyaránt készséggel állunk rendelkezésetekre az utolsó feszült pillanatokban is.
2007.12.18. | leállás
Mindenkitől elnézést kérünk a tegnapi félnapos honlap-leállás miatt. Az okokat még keressük. Valószínűleg az alábbi események egyike következett be:
| 1. |
meghekkelt minket a konkurencia |
| 2. |
összeomlott a szerver a látogatók tömege alatt |
| 3. |
nem fizettük be a domain fenntartás díját |
| 4. |
sztrájkoltunk a TB privatizáció ellen |
Bár egyelőre még tart a nyomozás, mindenesetre a 3. variáció tűnik a legvalószínűbbnek. Erre utal az a jel is, hogy a domaint fenntartó cég megerősítette, hogy ők kapcsoltak le minket. Hallatlan. Azért az megnyugtató, hogy nem a másik három forgatókönyv vált valósággá.
2007.12.16. | pólók 1500-ért!
A budapesti boltban elhelyeztünk két állványt, amiken vállfákon lógnak különféle pólók. Ezek a darabok mind 1500 forintba kerülnek, kivéve a kapucnisokat, mert azok 3000 forintba. Így ha sovány a pénztárcád, akkor sem kell karácsonykor szégyenkezned. Mindenkinek jut ajándék!
2007.12.14. | Harácsony
Drámai közelségbe került Harácsony szent ünnepe, amikor a hívő konzumidióták, a lelkes fogyasztók seregei egy pillanatra leteszik bankkártyáikat, tömött bukszáikat, megcsörgetik zsebeikben az aprót, majd elcsendesednek, és meghatódva figyelik a sok földi jót, amit eme rövid ámde stresszes bevásárlás alatt sikerült összeharácsolniuk. Pár napig senki sem vesz majd semmit, aztán lassan visszatér az élet a vizenyős tekintetekbe, újra elkezd bennük csillogni a vásárlás őrülete, és együtt belevetjük magunkat a mi urunk Mammon következő, a civilizációnkat mozgató Vásárlás 2008-adik esztendejébe.
2007.12.12. | hiány
Biztos észrevettétek, hogy pár minta kifogyott, azaz hiány van belőle, magyarul nem rendelhető. Ha éppen arra a motyóra fájt a fogatok, akkor ne keseredjetek el, mert már folyamatban van az utángyártás, és minden hiányzó darabnak meg kell érkeznie jövő keddre. Az azt jelenti, hogy ha addigra megjön, akkor még ha postán küldjük, akkor is odaér időben a cucc. Legrosszabb esetben nem a Jézuska teszi majd a fa alá,hanem a postás.
2007.12.10. | Bögreposta
Akinek eddig azt híreszteltük, hogy a bögre postázása drága, annak hazudtunk. Elnézést. Kiderült ugyanis, hogy a bögrét is fel tudjuk adni levélként. Így ugyanannyi a kiszállítási díja, mint a pólóké. 2007.12.10. | Bögre
Jóemberek! Miután az index megírta, hogy ciki ajándék idén karácsonyra a bögre, ezután büszkén jelentjük be, hogy mostantól majdnem minden mintánk kapható bögrén is, az interneten, és pesti üzletünkben. Részletek itt.
Persze szegény index a cikk megírásakor még nem tudhatta, hogy nem csak ciki bögre van a piacon, hanem olyan is, amit érdemes adni, és érdemes kapni. Az van, hogy tényleg sok szar bögrét lehet évtizedek óta látni ebben az országban. Na mostantól másképpen lesz. Zarándokoljatok el a Váci utcai boltba, és nézzétek meg őket magatok is.
2007.12.07. | MUSU
Nyilvánvalóan biztosak vagyunk abban, hogy sokan öklendezve fordultok ki honlapunkról, avagy boltunkból, mivel nem a ti ízléseteknek megfelelő portékát találtatok nálunk. Ne keseredjetek el, mert tudunk egy áldott jó helyet, ahol édességes aranyosságos dolgokat tudtok vételezni karácsonyra. Olyasmiket, amikből nem lesz per, válás, iskolai megrovás, vagy munkahely elvesztése. Ez a varázslatos kicsiny szeglete a rothadó Univerzumnak, a MUSU. Hogy mi a trágya az a musu? Hát lássátok meg személyesen a szemeietekkel ti magatok!
2007.12.07. | Bëlga
Az van, hogy a Bëlga tánczenekar Dublinban lép fel holnap. Dublin az Írország fővárosa, ha nem tudnátok talpalatlan bunkók! Szóval fellépnek a szigetországban, és evégett elvitték magukkal az összes Bëlgás pólónkat, hogy majd ott is árulják. Így viszont aki azt tervezte volna, hogy a hétvégén feltankol poshadt rózsaszínű Bëlgás pólóból, az most megszívta, mert leghamarabb hétfőn érkeznek vissza az elhurcolt pólók. Jó hír viszont, hogy majd lehet azzal büszkélkedni, hogy azok a motyók már látták a dublini éjszakát. Amit mi például még soha. Mondjuk minket nem is lehet megvenni 3050 forintért.
2007.12.05. | Utalvány
Újdonság! Vásárlási utalvány!
Ide nézz, jobbra ide -->
2007.12.04. | Rendelések
A december 3. (hétfő) 23:30 és
december 4. (kedd) 18:00
között feladott megrendelések megsemmisültek. Elnézést kérünk, elbasztuk. Aki úgy véli, hogy ekkor adott fel megrendelést, írjon az info@polopokol.hu címre, hogy tisztázzuk a dolgot.
2007.12.03. | Póló Oszkár
Bombariadó miatt elhalasztottuk a Póló Oszkár Díj ünnepélyes átadását, ami december hatodikán lett volna. Így mindenki nyugodtan mikulásozhat, aztán majd pár nappal később egy előre bejelentett időpontban megtartjuk a díjátadót. Addig is vigasztalódjatok azzal, hogy már rendelhető a Skoda és a Wartburg!
2007.12.01. | Skoda, Wartburg
Mindazonáltal a környezetvédelemmel kapcsolatos elkötelezettségünket ismét szemen köptük. A várható magas profit reményében ugyanis két újabb benzinfaló környezetromboló masina képével illusztrált póló kerül bevezetésre. A skoda 100, és a Wartburg 353. Tessék őket is, és a bolygót is jó étvággyal fogyasztani! Tavaszra jönnek a biciklis minták is, hogy végre valamiféle egyensúlyt is teremtsünk.
2007.12.01. | Ólomvasárnap
Ne feledjétek, hogy holnap lesz december első vasárnapja, az ólomvasárnap®, amikor már teljes gőzzel kell fogyasztani. Ugye mindannyian rendes tagjai akartok lenni a fogyasztói társadalomnak? Ugye nem vagytok deviáns szekták tagjai? Ugye nem tartjátok a 'Ne Vásárolj Semmit Nap'-ot? Na ugye... Fogalmatok sem volt róla, hogy ez tegnap volt. Pont akkor, amikor ész nélkül összevásároltatok mindenféle szart, amire semmi szükségetek nem volt. Gratulálunk. Akkor most már tessék szépen folytatni a fékevesztett konzumálást!
2007.11.30. | Bëlga
Ma van az a nap, amikor holnap lesz az a nap, hogy a Bëlga celebrálja új lemezét a PeCsában, ahol először lesznek kaphatóak az új lemezhez dukáló pólók. Itt jobbra már láthatjátok is, hogy rendelhetővé lettek. Csak rózsaszín, magyarul pink pólón juthattok hozzá e becses darabokhoz. A Bëlgás motyókra is igaz az, ami a ®agaros pólókra, hogy a megszokottnál jobb minőségű alapanyagra lettek nyomva. Ezért kicsit drágábbak is. De nem sokkal na nyugimá!.
2007.11.29. | szülés
Kedvenc grafikusunk, aki az alább látható Pannonia grafikát is készítette, abba a csávába került, hogy gyermeke születik. Mi meg mit tudunk tenni? Hát drukkolunk neki, majd meg gratulálunk, és együtt örülünk vele.
2007.11.28. | Pannonia
Váratlanul, tehát bejelentés nélkül érkezett meg a Pannonia motorkerékpárt ábrázoló pólóminta. Mától megvásárolható a honlapon és a pesti üzletben egyaránt. Ha rákattintotok, akkor a pólókon valószínűleg hibásan jelenik majd meg a képe, amit nem értünk, és pillanatnyilag nem is sikerült még kijavítani, viszont ez titeket ne zavarjon meg abban, hogy halomra rendeljétek magatokat!
2007.11.27. | ®agar rendelhető
Pikk pakk rendelhetővé lettek a ®agaros pólók. Mivel nem a szokványos minőségű pólókra nyomjuk őket, hanem kifejezetten egy jobb, finomabb anyagra, továbbá limitált példányszámról van szó, ezért ezek a darabok többe kerülnek, mint általában a pólóink. Na persze aki igazán szereti a ®agart, annak ez a kis plusz kiadás meg sem kottyan egy igazi hivatalos zenekari pólóért ugyebár.
2007.11.27. | októberi nyertes
Többen reklamáltatok, teljes joggal, hogy nincs közhírré téve a honlapon az októberi pólónyertes. Az az igazság, hogy már rég kiválasztottuk az illetőt, és aztán azt is hittük, hogy felkerült a honlapra, és aztán már nem foglalkoztunk többet az üggyel. Most meg áll a bál, hogy miért nincs kint.
A válasz az, hogy nem tudjuk. Most mindenesetre pótóljuk a mulasztást.
Az októberi póló nyertese teháta csíkos zsünis pólót viselő elégedett fiatalember.
2007.11.21. | Passzés
A kozmosz úgy döntött, hogy a Balkánnak ezen szegletében nem tűri meg a passzés pólókat. Ennek okán a nagykerek beszüntették forgalmazásukat. Úgyhogy vegyétek amíg van, mert 'ami vót emút, [...] se puszi se pitipitipá.'
2007.11.21. | Bëlga, ®agar
Tipográfiai kémjeink jelentik:
ë: ALT+137
®: ALT+0142
2007.11.13. | Belga, Zagar
Megállapodásra jutottunk titkos tárgyalás-sorozatainkon a Belga, illetve a Zagar nevű zenekarokkal arról, hogy a Pólópokol készíti el új pólóikat. Annyit elárulhatunk, hogy mindkét zenekar nevében szerepel olyan karakter, amit magyar billentyűzeten nem tudunk ide begépelni. A pólók érkezésére november vége felé lehet számítani. Addig bírjátok ki valahogy fanatikus rajongó barátcsokáink!
2007.11.07. | nyilaspólós
A bolt tájékán vadonatúj etyeki fatáblák igazítanak titeket útba mostantól. Gyönyörű rőt színben tündökölnek, és a hatásfokuk 100%-os. Ezt a teszteredményt a szombati próbaüzem során érték el az útmutató faipari alkalmatosságok, melyek egy híres embert juttattak el a pince mélyén rejtőzködő üzletbe. Ezek után nektek sem lesz nehéz.
2007.11.07. | beszóló
Az is hírszámba megy, hogy teleköhögtétek a beszóló rovatot a hozzászólásaitokkal.
2007.11.07. | hírlevél
Szerteszét sugároztuk a világ négy égtája felé a hírlevélre feliratkozásos levelünket. Hamarosan beérkeznek a válaszok, és akkor kimegy az első hírlevél is, az előre beígért akciókkal, kedvezményekkel, és újdonságokkal megspékelve.
2007.11.06. | ninja, Vinz
Kicsit késnek, nemsomára megjönnek. Mondjuk két hét. Áll az alku?
2007.11.06. | diákigazolvány
Véget ért a diákakció. Aki lemaradt, elbaszta. Viszont közeleg a Mikulás, és a Karácsony, és csak akkor lesztek hajlandók nagyobb összegeket ránk áldozni, ha előrukkolunk valamivel. Úgyhogy ezt fogjuk tenni. Hamarosan.
2007.11.06. | hírlevél baki
A minap véletlenül kiküldtünk 6-7 hírlevelet, néhány 'ő' betűvel a tartalmi részben. Mindenkitől elnézést kérünk, ígérjük, hogy soha többé nem fordul elő, maximum havonta.
2007.10.31. | ünnepi akció
Nos akkor ahogy beharangoztuk, mostantól ezen a hétvégén akciósak egyrészt azok a motyók, amiket itt látsz jobbra, másrészt pedig külön akciósak a cipzáras kapucnisok, illetve a női kapuncisok, oppárdon kapucnisok. A férfi cipzáras ára 7300 froncsiról 6000-re zuhant átmenetileg. A női kapucnis pedig 7800-ról 6800-ra mérséklődött felháborító mértékben. Szerintünk mindkét cucc sokkal többet ér, de az áldott jó szívünk visz majd a sírba minket...
2007.10.30. | ünnepi akció
Már csak egyet kell aludni, aztán egy napig mímelni még a munkát, és beköszönt a halottak napja, ami ünnep, és olyankor nem kell dolgozni, legfeljebb a nagypapa sírját letakarítani, meg gyertyát gyújtani, és elmerengeni a dolgokról, életről, és halálról, és aztán kaptatok még egy napot ajándékba, a pénteket, aztán szombat lesz, de az ember még alig heverte ki a rengeteg pihenést, és akkor még nyakon öntik egy vasárnappal, szóval újra hosszú hétvége közeleg, amikor nem leszünk nyitva, ne keressetek minket az üzletben, ne dörömböljetek, és ne átkozzatok minket, hanem szaladjatok haza, és rendeljetek online otthonról, mert a hosszú hétvégére pár dolgot akcióssá teszünk, tehát aki ilyenkor klikkel, az jól klikkel.
2007.10.28. | fotók
Alig pár nap maradt októberből, amíg még lehet küldeni fotókat magatokról. Tudjátok. Galéria, ingyen póló, nyeremények, adócsökkentés, stb.
2007.10.24. | legyen ilyen?
Van egy csodajó motyó lányoknak, amit nem tudunk, hogy szeretnétek-e vagy sem. Nálunk kb 4800 forintért lehetne kapni, a képen is látható sötétkék-fehér színkombinációban. Csajok! Ha szerintetek jó ötlet lenne árulni, akkor menjetek a blogra, és értékeljétek a pólót!
2007.10.24. | blog
Csináltunk mi is blogot. Nem igazán tudjuk miért, mert nincs semmi mondanivalónk; üres elménket csak az tölti meg tartalommal, ha a sarokban ücsörögve, nyálunkat csorgatva a pokróc csücskét csócsálhatjuk. A blog a fenti menüből is elérhető mostantól.
2007.10.19. | ünnep
Mi most bezárunk, és eltesszük magunkat az ünnep utánra. Az ünnepről azt kell tudni, hogy egyrészt hosszú hétvégével együtt adják, ami jó, mert lehet sokat pihenni, másrészt jó, mert az ünnep olyan nap, amikor a törvények nem vonatkoznak senkire. Október 23.-án az emberek szabadságvágyát ünnepeljük, amit mi magyarok úgy ünnepelünk, hogy ócsároljuk egymás kurvannyát, mindenféle tárgyakkal dobálózunk, lehetőleg nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket okozva, és a front bármelyik oldalán álljunk is, arra kínosan ügyelünk, hogy meg legyünk győződve igazunkról. Arról, hogy csak és kizárólag nekünk van igazunk. Ez nálunk az ünnep. Így mulat a magyar úr. Hát akkor mindenkinek jó ünneplést! Mi most lehúzzuk a rolót, és lelépünk a színről, de alig oszlik el a könnygáz, szerdán már nyitunk is.
2007.10.18. | rendszerhiba
Tegnap valamilyen rejtélyes ok miatt nem lehetett rendelni. Illetve lehetett, csak nem kapott az ember visszaigazoló mélt, tehát mégsem lehetett. A hiba valamilyen rejtélyes okból megszűnt. Ha tegnap próbálkoztál volna, de végül lefittyedő szájjal elhagytad az oldalunkat, akkor most arra buzdítunk, hogy próbáld meg újra, hogy mosolyra húzódhasson pici szád.
2007.10.18. | új fazon
Ez már tényleg a hihetetlen kategóriába tartozik. Újabb fazonnal lepünk meg titeket, mégpedig a férfi cipzáras kapucnissal! Ez a darab is kiváló finom anyagból készült. Ha plázában vennéd valami trendi márka logójával, akkor kb 15ezret perkálnál érte. Nálunk a fele. Ha kihagyod, nem egyszerűen hülye vagy. Akkor egy igazi balfékkel állunk szemben.
2007.10.17. | még újabb fazon
További fazonnal bővülünk, ez pedig a női kapucnis, aminek ráadásul zipzárja is van. Ez a darab a közelgő zimankóra való készülődés első darabja legyen a ruhatáratokban. Nagyon finom kelme, és nagyon igényes eldolgozás jellemzi a motyót. Egyelőre fekete és oliva színben rendelhető. Nem minden mintánál tudjátok kiválasztani, ugyanis sok olyan grafikánk van, amit a cipzár miatt nem tudnánk rányomni. Hamarosan érkezik ennek a férfi megfelelője is.
2007.10.16. | új fazon
Megpróbálkozunk egy csodálatos új fazonnal gazdagítani kínálatunkat, ez pedig a csíkos póló! Hamarosan az összes mintánál rendelhető lesz, csak előbb szorgos kezeknek hetvenezer kattintással fel kell vinni a honlapra ezt a terméket. Egyelőre barna-világoskék, illetve fehér-sötétkék színpárokban fogjuk árulni, aztán később majd meglátjuk. Ha tetszik, akkor jelezzétek!
2007.10.15. | Beszóló
Igazi hús és vér dráma előidézője lett a Pólópokol. Emberi történet a hétköznapok hőséről, aki egy pólóval vette fel a harcot az előítéletek ellen, és bár a gonosz fekete erői látszólag kétes értékű diadalt arattak a magányos szélmalomharcos felett, az erkölcsi győzelem mégis övé, az emberé, aki egy Pólópokolos pólóval vértezte fel magát, hogy szembeszállon a munkahelyét megmérgező előítéletekkel. Ezúton üzenjük a munkahelynek, amelyik kirúgta Zolit, hogy az embert nem a gyűlölet tette emberré. Olvasd el Zoli beszámolóját itt, a beszólóban!
2007.10.14. | Szegénység
Október 17-20 között az egyik kedvenc helyünk, a West Balkán ad otthont a világ szegénységével foglalkozó rendezvénysorozatnak. Ha ti nem tudjátok milyen szegénynek lenni, akkor sürgősen költsétek el az összes pénzeteket a honapunkon, és így lehetőségetek lesz belekóstolni a nyomorba. ami ugyan még mindig a királyok nyomora lesz csak. Ne feledjétek, hogy nagy valószínűséggel sokkal jobban éltek, mint a világon kb 5,5 milliárd embertársatok.
2007.10.12. | NATO radar
Aki valami zaftos hétvégi elfoglaltságra vágyik, az vegyen részt a Pécsre tervezett NATO radar elleni békés megmozduláson holnap, azaz szombaton, a Fegyvertelen Erők Napján. Részletek a Civilek a Mecsekért Mozgalom honlapján.
2007.10.12. | Póló Oszkár
Tegnap a Szimpla Kertmoziban tartott nyílt ülésén a Pólópokol stábja elfogadta a december 6-ra tervezett Mikulás Party alapötletét, illetve a zenés táncos italos pólós szakállas mulatságon történő Póló Oszkár Díj kiosztásának tervét. A Póló Oszkár Díj a hazai online pólós vállalkozások legjobbjait jutalmazza majd, több kategóriában. A díjakat egy független szakmai zsűri ítéli oda az arra érdemeseknek. Szakértők a Pólópokol tarolását prognosztizálják.
2007.10.11. | Akció!
A Pokoli Statisztikai Hivatal közleményét olvassátok:A megrendelési adatbázisunkból kiderült, hogy a világon élő uszkve 15 millió magyarból csupán minden 4648-adiknak van pólópoklos pólója. Ezen a számon dobnak valamelyest a Sziget, és az egyéb személyes vásárlások nem dokumentált tranzakciói. Tehát legyen mondjuk 5000. Mivel ez tarthatatlan állapot, meghirdetjük 'Pólót a magyarra!' kampányunkat. Ennek első lépéseként, hihetetlen marketing-fortélyokhoz folyamodva, akciósan adjuk a Magyar seggbe magyar lófaszt pólónkat.
2007.10.11. | Ninja
Hamarosan kapható új mintánk, a Ninja. Igazi és műshinobiknak az éj leple alá. > > > >
2007.10.09. | Fasszopolice
Igazi ütős durvaság vásárolható a mai naptól, Fasszopolice néven. Itt jobbra látható is. > > > >
Azoknak ajánljuk ezt a köpedelmet, akik szeretnék az arcukat surranók és viperák segítségével sminkelni.
2007.10.09. | megin hamis
Országosan üzemelő kémhálózatunk jelentése szerint a Budapesten lévő rákospalotai kínai piacon jó pénzért lehet Fasznyulas pólóhoz jutni. Az igazgatótanács elé felterjesztett ügy kivizsgálása után fény derült arra, hogy távol-keleti kollegáink, és a Pólópokol között őket ilyen fajta kereskedelmi tevékenységre feljogosító üzleti jellegű megállapodás nem jött létre. A kommandót mozgósítottuk; a piacot hamarosan símaszkos-géppisztolyos úriemberek, és ügyvédeik siserehada lepi el.
2007.10.09. | az igazi maláj...
Szeptember havi póló-nyertesünk "az igazi maláj tigris" című fotó beküldője. Még mindig igaz, hogy ha küldtök képet, akkor ti is nyerhettek pólót. Az eddig beküldött képeket pedig a galéria oldalon tudjátok megcsodálni, a "Viseltek minket" címszó alatt. Mivel az utóbbi időben újra elszaporodtak Budapest bizonyos helyein a Pólópokol matricák, ezért ha a matricákról küldtök képeket, azokért is jár ajándék. Ha nem is póló, de valami biztos. Vagy nem.
2007.10.08. | csocsó
Biztosan többen észrevettétek már, hogy az info oldalon azt írjuk, hogy az egészet azért csináltuk, hogy vehessünk egy csocsóasztalt. Namármost azt is biztosan észrevettétek már, hogy 2 éve nyomjuk az ipart, és csocsóasztalunk még mindig nincs. Van ellenben fejenként egy jacuzzival ellátott Lamborghinink, illetve fejenként egy kokainos tálcát tartó Paris Hiltonunk otthon San Marinoban. Az egész csocsóasztalos duma átverés volt, hogy a jószándékotokra játszva kicsaljuk a zsebeitekből a pár megspórolt forintotokat. Valójában úgy látszik, hogy nem lesz csocsóasztalunk sosem. Legfeljebb ha valamelyikőtök tud egy eladó használt darabot.
2007.09.28. | Etyek
Hétvégén a Pólópokol személyzet egy jelentős százaléka képviselteti magát lődörgő vásári vendégként Etyeken a Kezes-Lábos fesztiválon, szóval aki rendelkezik Pólópokolos pólóval, és éppen Etyeken lesz, az viselje bátran, mivel a Pólópokol egyes paragrafusa értelmében ha találkozunk vele, akkor kötelesek vagyunk az illetőt meghívni egy akármilyen italra. A hülyének is megéri. Kivéve nekünk. Ha kiváncsi vagy, milyen jogszabályok vannak érvényben nálunk, akkor kattints a ide a jogszabálygyűjteményhez!
2007.09.25. | fotók
Nem lehettek akkora vesztesek, hogy meg sem próbáltok képet küldeni nekünk szeptemberre. Így az ingyen pólót saját magunk közt fogjuk kisorsolni. Nem tudod, miről van szó? Jaaaaa. Akkor küldjél be olyan képet, amin Pólópokolos pólóban feszítesz, és mi minden hónapban kiválasztunk egyet a beküldött képek közül, és a boldog beküldő kap egy pólót ajándékba. Ez a hülyének is megéri, hát még neked!
2007.09.23. | költözés
Minden eddiginél nagyobb üzletbe költözött a Pólópokol pesti kirendeltsége. Sikerült megháromszoroznunk az üzlet méretét, és mindezt úgy, hogy nem költöztünk 8 méternél messzebbre. Aki eddig nem talált minket, az ezután sem fog, viszont aki eddig tudta hol vagyunk, az most csak dobjon egy hátraarcot, és kész.
2007.09.19. | Lánchíd Rádió
Ma járt nálunk a Lánchíd Rádió riportere, és riportot készített velünk, továbbá azzal fenyegetőzött, hogy szept. 20. (csütörtök) reggel 9-10 között élőben is meginterjúvool minket, amit egyrészt nagyon várunk, másrészt nem értjük az okát. Mindenesetre ha gondoljátok, akkor hallgassátok reggel a Lánchíd Rádiót, hogy meghalljátok mi mindent zagyválunk össze az éterben.
2007.09.16. | Báli szezon
Szeptember 17-én egy éve, hogy napvilágot látott a miniszterelnök hírhedt őszödi beszéde, ami után ugye sok minden változott meg ebben az országban... A Pólópokol Független Hírügynökség információira hivatkozva bejelentjük, hogy holnaptól, azaz szeptember 17-étől indul Budapesten a báli szezon. A féktelen partiarcok idén is jó eséllyel számíthatnak ködgépre, a táncban kimelegedett résztvevőket mobil locsolóautókkal hűsítik, városszerte gyújtott örömtüzek, és végtelen utcabál! Ebből az alkalomból négy pólónk is akciós! Szeptember végéig a magyarisztán banánköztársaság, a magyar seggbe magyar lófaszt, a rendes címer, és a fordított címer olcsóbban vásárolható meg.
2007.09.14. | Új minta!
Hamarosan új minták garmadája özönli el az üzletet, és a honlapot. Előhírnökük a 'Hozzám dumálsz?' nevű minta, mely itten jobb oldalt látható. Az 1995-ös 'Gyűlölet' című filmből ábrázol egy jelenetet. Mivel igen kedveljük ezt a műalkotást, mely a Párizs külkerületeiben élő fiatalok életét, társadalmát mutatja be, úgy véltük, megér egy pólót. Torrentezzétek le Vásároljátok meg ti is a filmet, hátha nektek is tetszik majd.
2007.09.13. | Critical Mass
Ne feledjétek, hogy szeptember 22-én újra Critical Mass lesz. Ez alkalomból 22-én nem árulunk autós pólókat. Sőt! Továbbmegyünk. Egész 22-én zárva leszünk. Ezzel a gesztussal is adózni próbálunk a kerékpáros társadalom nagysága előtt, illetve szeretnénk világossá tenni, hogy a világvégét nagyban köszönhetjük az autó nevű állatfaj hirtelen felbukkanásának, és vészes elszaporodásának. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy szeptember 22 szombat, amikor egyébként sem szoktunk kinyitni. Viccet félretéve: Aznap kerekezzetek ti is a több tízezres tömeggel!
2007.09.12. | szünnap
Sikeresen átvészeltük az első szeptemberi szünnapot. Nem gyújtottátok fel az üzletet, nem törtétek be a kirakatot, egyszóval a zárvatartás miatt nem alakult ki pogromhangulat. Deviszont holnap már újra nyitva leszünk, és újra fejest ugorhattok az elétek halmozott pólóhegyekbe. Mindazonáltal mindenkit felszólítunk arra, hogy blogján, fórumokon, és egyéb nagy nyilvánosságú helyeken propagálja a www.polopokol.hu oldalt, különben megnézheti magát. Ha valakiről bebizonyosodik, hogy honlapjáról 10 embernél többen klikkeltek ránk egy nap alatt, az kedvezményt kap. Hogy mit, azt majd megbeszéljük.
2007.09.03. | Eszelős diákakció
Az iskolakezdés szörnyű dolog. A magunk módján szeretnénk megkönnyíteni az életeteket.
Részletek itten jobb oldalt ->
2007.06.06. | Nyertes: Nagyárpi
Augusztusi nyertesünk, aki az ingyen pólót tudhatja magáénak, a Nagyárpi Rt. című kép beküldője. Ezúton is gratulálunk pihent agyához. Ha ti is szeretnétek ingyen póló tulajdonosai lenni, akkor . küldjetek szeptemberben is sok képet.
2007.09.03. | Kedvezmény
A szegedi boltban tanévkezdés alkalmából egy csomó előre elkészített motyót vihettek el rendkívül kedvező 2000 forintos áron. Aki Szegeden tartózkodik, és nem vásárol most Pólópokolos pólót magának, az hülye, és kár is rá több szót vesztegetni.
2007.09.01. | Cenzúráz a Nike
Az ARC órisáplakát kiállításról letiltatta a Nike az egyik művet, amin egy távol-keleti kislány egy Nike cipőt varr. A rajzon szerepel a Nike logója, és a szlogene "Just do it" is. Mint talán páran tudjátok, a Nike-nak néhány éve volt komoly botránya abból, hogy távol-keleti üzemeiben az egyébként is alacsony helyi minimálbérnél is kevesebbért dolgoztatnak gyerekeket is akár napi 12-14 órában. A túlórát nem fizetik ki, aki felszólal a rossz körülmények ellen, azt azonnal kirúgják. Az ilyen körülmények közt előállított cipő kevesebb, mint egy dollárba kerül a Nike-nak, amit aztán viszont 250 dollárért értékesít nyugati piacain, így a tisztességesnek mondható 30000%-os (!!!) haszonkulccsal elég jól eldöcög a cég.
2007.09.01. | bohócavatás
Ma, a második világháború kipattanásának körülbelül hatvannyolcadik évfordulóján ünnepélyes keretek közt megalakul a Bohóc Gárda, és egy nyilvános bohócavatást tartanak a budai várban. Kiszivárgott belső információk alapján elmondhatjuk, hogy legalább 4 bohócot fognak ma ünnepélyesen felavatni. A Bohóc Gárda tagjai azt tűzték ki maguk elé elérendő célnak, hogy hülyét csinájanak magukból.
2007.08.31. | Pumukli
Pumukli elvesz ezt, Pumukli elvesz azt, nem látják a kis paraszt.
2007.08.29. | Amnesty
Holnap (aug. 30.) délután 3 órai kezdettel virtuális demonstrációt tart az Amnesty International. A demonstráció lényege, hogy felhívja a pakisztáni hatóságok figyelmét arra a tényre, hogy a közvélemény tud a terror elleni háborúban történő jogsértésekről. A tüntetéshez csatlakozás teljesen biztonságos. Csak ülj a megadott időben a géped előtt, és klikkelj a nagy kék gombra. Ezzel csatlakozol a virtuális tömeghez. Terjeszd ismerőseid közt a linket, és csatlakozzatok minél többen. Mutassuk meg, hogy sokan vagyunk, de elegen!
2007.08.28. | női amazon
Megfigyeltük, hogy a 'női amazon'-nak nevezett ruhadarabot nem rendelitek. Erre több lehetséges magyarázat van. Az egyik, hogy szar. Ez lehetetlen. A másik, hogy ijesztő a neve. Akkor majd jól átnevezzük. Ha van ötletetek, hogy hogy hívják, akkor írjátok meg. A harmadik lehetőség, hogy túl drága volt. Ezért most jól levittük az árát 3900 forintról 3300 forintra. Na ez már döfi, nemdebár? Viszont sajnos az is elképzelhető, hogy túl olcsónak találtátok, és az olcsót az ember gyakran köti össze a gyenge minőséggel, ebben az esetben viszont továbbra sem fogjátok rendelni. Ha ez bekövetkezne, akkor mi hirtelen felemeljük az árát 4500 forintra, és azt mondjuk majd, hogy akciós. Ekkor ti elkezditek ész nélkül rendelni, mire mi még tovább emeljük majd az árát. Ezt akarjátok? Ha nem, akkor nyomás, és vásároljátok fel belőle a készletet most!
2007.08.28. | fotó = póló
Talán nem mindenki tudja, (bár minden második hírünk erről szól) hogy minden hónapban kisorsolunk egy ajándék pólót a galériába képet küldők közt. Az egyetlen megkötés, hogy a fotón Pólópokolos pólót viseljen valaki. Augusztusban eddig két kép érkezett, ezért 50-50% eséllyel pályázik a Nagyárpi Rt című kép és a Hello Kitty című kép a csodás ingyen pólóra. A Nagyárpis fotó ráadásul erősen fotosop szagú, viszont ez minket nem akadályoz meg abban, hogy elnyerje tetszésünket.
2007.08.26. | Tündérground
Az a szégyenértékű helyzet állt elő, hogy tegnap Szegeden az univerzum legkiválóbb koncertjét adta át az emberiségnek a Tündérground elnevezésű erdélyi zenekar, és mi erről nem tudósítottunk titeket időben. Előre kellett volna szólnunk, hogy mindenképpen jelen lehessetek. Sajnos mulasztásunk egy életre nyomott hagy lelketeken. Mindegyis. Próbáljuk jóvá tenni bűnünket, és a következő utasítást adjuk át számotokra:
El kell mennetek a legközelebbi Tündérground koncertre.
2007.08.23. | képek
Még mindig küldözgethettek be Pólópokolos pólókról készült fényképeket, és ha elég érdekes a fotó, akkor a három tagú ügyvezető igazgatósági tanács megszavazza a hónap fotójának, és akkor nagy lesz odahaza az öröm, mert egy újabb silány minőségű pólóval gazdagodhattok. A különbség a rendes ügymenettel szemben annyi, hogy ez a póló ajándék, azaz ingyen van, tehát nem kell fizetnetek érte, azaz, hogy a hülyébbek is megértsék, nem kerül pénzbe.
2007.08.18. | ébredés
A Sziget végeztével kis csapatunk a végkimerülés határára sodródott. Három nap alvás egyhuzamban elég volt ahhoz, hogy tőmondatokat képesek legyünk megfogalmazni, illetve a stáb tagjai közül többen állítják, hogy ki tudják nyitni a szemüket, és látnak is vele. Idén is megfogadtuk, hogy jövőre nem megyünk ki a Szigetre. Természetesen ez hazugság. Jövőre is ott leszünk. Ugyan ki, ha nem mi?
2007.08.17. | Sziget
A Szigeten azzal kellett szembesülnünk, hogy a vendégseregben jelentős többségbe kerültek a külföldiek. Cilinderünket megemeltük azok előtt, akik magyarul szóltak hozzánk, de ez ritkán esett meg, mint a fehér olló, vagy mi. Az emberáradat összetételével kapcsolatban a következő megfigyelést tettük:
Vásárlóink közt az alábbi népségek sorakoztak fel, nagyjából mennyiség szerint:
franciák, németek, hollandok, magyarok, britek, olaszok, lengyelek, románok, amerikaiak, szlovákok, osztrákok, horvátok, szerbek, spanyolok, oroszok, svájciak, írek, kanadaiak, svédek, izraeliek, lettek.
A csocsóasztal beázott, mert emberek módszeresen sörrel locsolgatták, ami nekik jó volt, a csócsasztalnak kevésbé, de legkevésbé nekünk, akik ezért 10 pólóval fizetnek a szőrös szívű tulajdonosnak.
2007.08.05. | csocsó
Hétfő hajnalban költözködik ki a Pólópokol karaván a Szigetre, ami azt jelenti, hogy a Váci utcai boltot teljesen kipakoltuk, így ott már sem hétfőn, sem kedden nem találtok élő embert, ezért ne is zarándokoljatok el oda. A Szigeten viszont megújul az akol. Nagyobb is lesz, mint tavaly, és látványosabb is. Mivel idén mindenki projektorozni fog, ezért mi nem tesszük, hanem lépünk egyet előre. Lesz egy égtelen nagy fénylő Pólópokol logó az akol tetején, és lesz ingyen csocsó. A csocsózók közt minden nap kisorsolunk egy pár ingyen pólót.
2007.08.03. | Nyertes: Márton
Kicsit megvárattunk titeket a július havi nyertes kép kihírdetésével, de legalább nem kell manikűröshöz mennetek, és a fogaitok is megerősödtek a sok rágásban. A júliusi nyerő kép tehát az itt balra látható alkotás, amin egy 1958-ban gyártott és még működő rakéta porszívóval pózol az úriember. Gratulálunk neki, a nyeremény ajándék pólót átveheti Szilvinél a Váci utcai boltban. Küldjetek augusztusra is sok képet, és őszre még nektek is lehet vadiúj ingyen pólótok.
2007.07.31. | Kolozsvár
A Pólópokol multinacionális céggé vát, mivel mostantól már Kolozsváron is árulják pólóinkat. Örvendezzetek!
2007.07.31. | behalás
AUGUSZTUS 6. 18:00
HIROSIMA NAP
www.atomfegyverstop.hu
2007.07.30. | Szavazás
Szavazzatok Bobakrome-ra, és az Akkezdet Phiaira.
2007.07.30. | fizetés, Unkle
Mindjárt vége ennek a hónapnak is. A nappalok rövidülnek, az eső jól eleredt, és hóvégén üresen kong a pénztárca. Egyszóval világvége hangulat uralkodott el az emberiségen. Senki se aggódjon viszont fölöslegesen. Már csak néhány gályázással töltött kemény munkanap, és jön az új fizetés, a Sziget, The Chemical Brothers, és az Unkle. Hurrá.
2007.07.27. | Google
Érdekesség, hogy ha a google képkeresőjébe beírjátok, hogy peace, akkor a 16.300.000, azaz tizenhatmillióháromszázezer találat közül a 13., azaz a tizenharmadik a mi békejeles pólónk képe.
2007.07.27. | tolvajhorda
Képzeljétek el, hogy hamisítják a pólóinkat. Láttunk már hamisított Bobby Ewingos pólót. Hallottunk már egyazegyben másolt rézfaszú baglyos pólóról, Marosvásárhelyen a Félsziget fesztiválon árusított fehér színben nyomott Zsünis pólóról, és Németországban a miénknek a duplájába kerülő United Slaves of America-s, World Domination Tour-os, és horogkeresztes amerikai zászlós pólók árusításáról.
2007.07.24. | új fazonok
Hamarosan új színek és fazonok válnak rendelhetővé a honlapon. Remélhetőleg már alig kell többet várnotok ezek feltöltésére, mint 368.000 másodpercet. Ha viszont türelmetlenek vagytok, akkor nyomás a Pólópokol City Centerbe, ahol élőben csodálhatjátok meg az új darabokat.
2007.07.20. | csöcsere
A raktárban pár napja eltörött a szennyvízcső, és kifolyt a szarlé. Állítólag megjavították, majd fertőtlenítettek mindent. Mivel azóta elképesztő bűz árad a raktárból, nem akaródzott hátramenni. Tegnap mégis muszáj volt. A raktár ajtaja mellett 'UREA, 46% Na' feliratú, 100 kilós zsákok álltak. Az urea, az kéremszépen húgy. Ipari disznóvizelet. A sztori tanulsága: ha otthon eltörik a szennyvízcső, megjavítása után hugyozzátok körbe a terepet, majd hintsétek be sóval, és máris kész a fertőtlenítés.
2007.07.20. | olcsó biciklibolt
Egyesek azt állítják, hogy a világegyetem legolcsóbb bicikliboltja a nyolckerben, a Práter utcában található. Házszámot egyelőre nem sikerült kiderítenünk.
2007.07.20. | új fazon
Akik hajlandóak megkockáztatni a hőgutát, azok friss préda reményében benézhetnek a Pólópokol pesti üzletébe, ugyanis új típusú női cuccos érkezett cuki rózsaszín színben. A honlapon egyelőre nincs fent az említett darab, ugyanis meleg van, és egy jobb bolygót követelve sztrájkolnak a honlap-feltöltők.
2007.07.20. | galéria
Érkezgetnek a galériába az általatok készített képek. Küldözgessetek csak nyugodtan sok-sok olyan képet, amin Pólópokolos pólóban látható valaki. Közeleg ugyanis a júliusi szavazás, merthogy ebben a hónapban nem sorsolva lesz az ajándék póló, hanem szavazva, méghozzá teljesen antidemokratikusan a Pólópokol vezetősége által totálisan szubjektív szempontok alapján lesz kiválasztódva a nekünk legjobban tetsző fotográfia. Deviszont elképzelhető, hogy pár hónap múlva már ti szavazhatjátok meg a hónap legjobb képét. Persze ehhez szükséges, hogy küldjetek is képet sokat.
2007.07.19. | hőség
Tegnap volt az országban valaha mért legnagyobb kánikula. Ma és holnap pedig állítólag még melegebb lesz. Ez azt jelenti, hogy az országos melegrekord három napon belül kétszer dől meg. Ezt ugye nehéz elviselni. Mi az emberek válasza a problémára? A légkondi. Az autóba is egyet, otthonra is egyet. Abba persze nem gondolnak bele, hogy az emberi tevékenység miatt van ilyen meleg. Ha még több légkondit üzemelünk be, akkor még melegebb lesz. A légkondival tehát csak rontunk a helyzetünkön. A Pólópokol azt tanácsolja, hogy autó helyett járjatok biciklivel.
2007.07.18. | szabadság
Július 25. 26. 27. azok a napok, amikor a Pólópokol budapesti üzlethelyisége zárva lesz, mert szabadságolás, nyár, és lángos van folyamatban. A szegedi üzemegység természetesen nyitva lesz, illetve a netes rendelés is működik majd.
2007.07.13. | meghívás
Az Elte Gólyavárban italmeghívás történt a Pólópokol 1.§ értelmében, ami előírja számunkra, hogy ha a világ bármely pontján egy szórakozóhelyen találkozunk valamelyikőtökkel, aki Pólópokolos pólót visel, akkor kötelességünk egy italra meghívni az illetőt.
Az említett jogszabály veszélyes helyzeteket is generálhat. Most már ugye értitek, hogy miért nem járunk Monaco, vagy Dubai méregdrága szórakozóhelyeire.
2007.07.10. | hiba
Ha az a csúfság esne meg veletek, hogy vásároltok egy pólót nálunk, és a rajta szereplő minta az első viseléskor reccsenő hang kiséretében széjjelmegyen, mint Gellért püspök a hegyen, akkor azt a pólót feltétlenül hozzátok vissza, mert az nem nagyon jó, mert az egy szar. Az ilyen szart nekünk erkölcsi kötelességünk kicserélni egy másik szarra, egy új szarra, vagy visszaadni nektek a pénzt. Szóval komolyan mondjuk, hogy ha ilyesmi történne, akkor ne szégyenkezzetek, hanem ízleljétek meg a Pólópokolban való reklamálás mámorító érzését. Megéri.
2007.07.06. | írtak rólunk
Athina a fejreállt címer kapcsán cikkezett rólunk a blogján. Küldött levelet, válaszoltunk rá, amit egy másik bejegyzésben le is közölt. Most remélhetőleg mindenkiben tisztul a kép a címerrel, illetve az országgal kapcsolatban. Ha mégsem, akkor igyatok egy fél vegyest. Horn Gyulának is bevált.
2007.06.02. | Nyertes: P.B.
Az itt látható kép beküldője, P.B nyerte a június havi pólót. Gratuláljunk neki, már nem csak azért, mert a képen láthatóan dohányzik, ami köztudottan elpusztítja őt és a környezetében félőket is, hanem azért is, mert most ingyen kapott egy pólót, és ez bizony nem mindenkivel történik meg.
2007.07.02. | póló sorsolás
Hamarosan lefolytatjuk júniusi sorsolásunkat, hogy kié legyen az ajándék póló. Addig is türelmet, és további jó fotózgatást. Tudjátok: Ha küldtök Pólópokolos pólós fotót, akkor ajándékot nyerhettek. Jövő hónapban viszont már nem sorosolunk, hanem szavazunk a legjobb képről. Ezzel is ösztönözni próbálunk titeket arra, hogy olyan szellemes képekkel bombázzatok minket, amin remélhetőleg cicik és csöcsök is láthatóak. Elvégre erről ismerszik meg egy jó fotó ugyebár.
2007.06.28. | Galéria
Mint arról már alább beszámoltunk, a megújult galéria oldalon ezentúl minden hónapban kisorsolunk egy ajándék pólót azok közt, akik olyan képet küldenek magukról, amin Pólópokolos pólót viselnek. Június hónapban eddig egy darab fotó érkezett. Ez azt jelenti, hogy P.B. nevű beküldőnk közel 100%-os eséllyel nyeri a pólót. Hacsak nem küldtök gyorsan fotókat ti is. Van még pár nap júniusból. Hajrá.
2007.06.28. | blogverseny
A HVG.hu meghirdette a golden blog versenyt, amire egyik hűséges visszatérő vásárlónk által írt blogot is beválogatták, magyarul mondva lehet rá szavazni. Ebben a felfokozott izgalmakkal teli helyzetben az a legmegfelelőbb, ha gyorsan beleolvastok Könyvtáros Testvér jótanácsaiba, és ha elnyeri tetszéseteket, akkor elsősorban is váljatok boldog függőkké, másodsorban pedig szavazzatok rá itten ni, a kult blog címszó alatt. Ha már a HVG oldalán jártok, akkor a Szélsőközép blogra is szavazhattok, ami pedig a Közéleti blogok közt található.
2007.06.27. | IWIW meghívó
No a meghívó elkelt, már ne írjatok.
2007.06.26. | IWIW meghívó
Még 7 napig van egy meghívónk az iwiwre. Ha kell valamelyikőtöknek, csak írjatok, és már küldjük is.
2007.06.26. | Galéria
Megújult a galéria oldal. Felkerültek a tavalyi Szigetről készült, igencsak aktuális fotók. Alig telt el azóta egy év, és már fel is töltöttük a képeket. Deviszont arra kérünk mindenkit, hogy ha van olyan képe, amin Pólópokolos pólóban szerepel, akkor azt jól küldje el nekünk, és kitesszük azt a honlapra. A legjobb fotók beküldői közt pedig havonta kisorsolunk egy ajándék pólót. Ha abban a hónapban csak egy fotó érkezett, akkor elég komoly eséllyel pályázható a póló. Ebből a hónapból még van 4 nap. Aki ez idő alatt küld be, az szinte tutira kap pólót. Hajrá faszikák.
2007.06.19. | zárvatartás
Ma valóban zárva tart a budapesti Pólópokol City Center Megastore, viszont klasszikus véletlen egybeesés, hogy a szegedi Pólópokol Shopping Center Süd is zárva van, mivelhogy a srácok ezekben a napokban Alsóörsön prezentálják a pólókat az ország minden tájáről odasereglő népeknek, mivelhogy ott éppen esemény van. További érdekes hír viszont, hogy már Pakson is árulják pólóinkat egy üzletben, deviszont ennek a boltnak a címét egyelőre bosszantásképp nem áruljuk el nektek. Az összeesküvés elméletekben hívők számára megjegyezzük, hogy ez bizony már a honi ruhakereskedelmet domináló Budapest-Paks-Szeged tengely kialakulásának első jele.
2007.06.18. | zárvatartás
Holnap, azaz 19-én ünnepélyes zárvatartás lesz a Pólópokolban. Természetesen most is bombariadóra hivatkozva nem nyitunk majd ki.
2007.06.18. | piameghívás
Sokan nem tudjátok, hogy a Pólópokolban van egy törvény, ami a következőképp hangzik:
1.§.
Ha bárvalamerre az országban egy nyilvános szórakozóhelyen a Pólópokolból hármunk közül valaki összefut veletek, és rajtatok Pólópokolos ruhadarab díszeleg, akkor vendégeink vagytok egy általatok választott italra, legyen az akármi, vagy bármi is akár.
Legutóbb a Zöld Pardonban egy Zsünis pólót viselő illető jutott általunk kólához, illetve egy francia fiatalember kérte az őt megillető sört a Globfeszten a Gödörben, mivel 'USA World Domination Tour'-os pólóban feszített.
A fenti két esetből is látszik, hogy kifizetődő dolog a város szórakozóhelyein császkálni pólóinkban.
2007.06.05. | Szélsőközép
Írattunk egy fizetett PR riportot a népszerű Szélsőközép című kritikus blog szerkesztőivel. Olvassátok el magatok is a cikket, hogy érezhessétek, mekkora hatalmat gyakorlunk a média szereplői fölött. Természetesen jó néven vesszük, ha pozitívan kommenteztek rólunk a bejegyzés végén.
2007.06.04. | G8 = 8 gengszter
A németországi Heiligendamot a rendőrség 17.000 rendőrrel védi, és egy 13 kilométer hosszú fallal vették körül a G8 találkozó helyszínét. Németországban mondjuk a falakat nem szeretik annyira, mint azt elsőre gondolnánk. Pláne ha kilométerenként egymillió eurót kóstál az elnyomás eme szimbóluma. Na persze a G8 vezetőit meg kell védeni a néptől. Mifelénk Európában már csak ilyen a demokrácia. Bár a világon máshol még ennél is rosszabb. Érdekes az is, hogy a 8 gengszter találkozójáról a média kizárólag az erőszakba fulladó utcai tüntetéseket közvetíti. A tárgyalásokon elhangzó és soha be nem tartott ígéretekről nem beszélnek. A G77 találkozóiról, azaz a világ lakosságának 80%-át tömörítő államok kormányfőinek találkozójáról szintén egy hangot nem hallani a kereskedelmi médiában. Egy kicsit talán egyoldalú a tájékoztatás, nem gondoljátok?
2007.05.31. | pólószárítás
Jelentjük, hogy a mai zuhé után végzett kutatásunk eredménye szerint a pólóinkat kiválóan lehet mikrosütőben szárítani.
2007.05.31. | ZÁRVA
A váci utcai bolt ma bombariadó miatt zárva tart.
2007.05.29. | Buli van!
A Pólópokol minden kedves vásárlóját, alkalmazottját, barátját, üzletfelét és teniszpartnerét meghívjuk a DaMage együttes első koncertjére. Június 2-án, szombaton, a Signo Caféban lesz a mulatság. A belépés mindenkinek ingyenes, pólópoklos szerkóban pedig díjtalan. A koncerten Depeche Mode nótákat lehet hallani, élőben.
2007.05.25. | telnek a napok
Észrevettétek már, hogy a napok milyen gyorsan telnek? Az élet kéremszépen úgy száll el a fejünk felett, mint egy amszterdami fapados járat. Jó lenne felülni rá, nem?
2007.05.24. | Baltásgyilkos
Van egy érdekes oldal, a Baltásgyilkos, ami ugyan egyelőre még láthatóan kevés látogatót fogad, viszont még az is lehet, hogy született baltásgyilkosoknak megéri náluk blogolni. Azt mindenesetre elmondhatjuk, hogy ez itt nem egy hír, hanem fizetett hírdetés. Most jól dagad is a pénztárcánk.
2007.05.24. | Szeged
Szegeden a helyzet változatlan.
2007.05.23. | új minták
Mint azt jobbra ti is láthatjátok, hamarosan új mintákkal gazdagodik a kínálat. Ez a hamarosan gyakorlatilag nagyjából két hetet jelent. Namármost ha mi itt ezeket az eljövendő mintákat rendelhetővé tesszük, akkor aki rendel belőlük, az készüljön fel arra, hogy 2-3 hét múlva kapja kézhez. Értve vagyunk hölgyekurak?
2007.05.22. | Terrorista vagyok
A júniusban Németországban megtartandó G8 találkozó - amelyen a világ gazdaságilag legfejlettebb hét országa és Oroszország vesznek részt - ellen szerveződő alternatív mozgalmakat a német rendőrség nagyjából terroristának minősítette, és elkezdte feldúlni irodáikat, lefoglalni szervereiket. A német hatóságok a csúcstalálkozó idejére vissza akarják állítani a határellenőrzést Németországban. Érdekes megjegyezni, hogy a világ számos pontján százezrek szoktak tüntetni a G8 találkozók ellen. Több százezer terrorista lenne? És miért lobogtatnak béke feliratú zászlókat? Miféle terroristák ezek? Vagy ma az számít terroristának, aki nem kívánja a harmadik világ kifosztása árán jól érezni magát? Ma az a terrorista, aki megkérdőjelezi a velejéig korrupt vezetők nyilvánvalóan cégérdekeket szolgáló döntéseit? Akkor biztosan mi is terroristák vagyunk...
2007.05.21. | Beszóló
Hűbanyek, teljesen teleírtátok a beszólót. Csak így tovább öcsisajtocskák. Na persze ez a lényeg. Ha van véleményetek, azt ne hallgassátok el előlünk. És persze a világ elől sem. Írjatok serényen.
2007.05.18. | Új minta
Hamarosan beköltözik a Pólópokolba Nagyárpi, akit mindenki ismer, akit mindenki szeret. Az óvónénik arcára már nem emlékszünk, hogy hogyan tudták kezelni azt a helyzetet, amikor tizenöt belemelegedett kiscsoportos gyerek kipirosodott arccal mantrázta vég nélkül, hogy nagyárpinagyárpinagyár... Rövidesen az egész ország ezt fogja mondogatni. Hála nekünk, akik pólóra tesszük, és hála nektek, akik nem átallotok majd viselni is.
2007.05.17. | Bolt
Hogy biztosan odataláljatok a bolthoz, mielőtt elindultok felkeresni minket, feltétlenül alaposan nézzétek meg a Bolt menüpont alatt található infókat. Különben ott fogtok kóvályogni a váciutcán a tűző napon. Az meg nem olyan nagyon jó mulatság.
2007.05.16. | Beszóló
Érkezett egy igazi gyöngyszem a beszólóba, amit nem bírtunk innen a hírekből sem kihagyni, olyan őszinte: "a pólók igényessége arány egyenes arányosságba van veletek SZAROK!!" Na most akkor írjátok meg ti is a véleményeteket minél többen, hogy parányit elmerenghessünk az élet értelmén.
2007.05.16. | Szeged
Mivel időközben a szegedi srácok törlesztették tartozásuk egy részét, ezért az alábbi szövegben tessék olvasáskor figyelmen kívül hagyni a "kibabráltak", a "szerződésszegés", és a "letiltjuk" kifejezéseket. Amennyiben a teljes összeg megérkezik, akkor a tegnapi hírt teljes egészében eltávolítjuk, és egy Rodolfótól ellesett ügyes trükkel kitöröljük mindannyiótok emlékezetéből.
2007.05.15. | Szeged
Képzeljétek el, hogy a Pólópokol szegedi üzletét vezető srácok kibabráltak velünk, nem fizették ki az árut amit elvittek, és most az van, hogy éppen szerződésszegés közepette vannak, aminek az lesz a következménye, hogy letiltjuk őket a Pólópokol névhasználatról, ügyvédi erőt alkalmazunk a megfélemlítésükre, mivel ugye magánszemély nem fenyegethet meg egy másik embert, csak ügyvéd. Ez ugye a törvény szava ugye. Namármost ha szegediek vagytok, akkor ne menjetek be hozzájuk, mert mi a továbbiakban nem vállalunk garanciát az általuk árult termékekre. Mindazonáltal továbbra is nyitottak vagyunk franchise partnerek felé. Ha van egy kis mozgósítható tőkéd, és szeretnéd a motyóinkat árulni, keress meg minket az info@polopokol.hu címen, és megbeszéljük hogyan tovább.
2007.05.14. | írtak rólunk
Már megint a világhírnév felé lökdösnek minket a média jeles szereplői. Most két új cikkben említették meg a Pólópokolt. Az egyik a Nők Lapja Café, ahol többek között a Marks & Spencer, a Mango, és a Promod díszes társaságában tündökölhetünk, a másik a Logout, ahol pedig az általunk oly nagyra tartott MKKP-val, a Magyar Kétfarkú Kutya Párttal együtt említenek minket. Olvassatok, böngésszetek, aztán gyertek vissza ide haza.
2007.05.14. | mégse
Nem lesz standunk Siófokon. Időközben kiadták másnak a placcot.
2007.05.09. | eladót keresünk
Nyáron (július-augusztus) ha minden jól megy, akkor Siófokon a legforgalmasabb sétányon is áruljuk majd a pólóinkat. Ehhez keresünk fiatal dinamikusan több nyelvet beszélő jó munkabírásúan csapatszellemben dolgozni képes agilis munkaerőt, aki ezt az egész szar szöveget nem veszi be, viszont szívesen árulná pólóinkat a Balatonnál. Tisztességes bért fizetünk, viszont szállást nem tudunk biztosítani, ezért előny, ha balatoni vagy, vagy tudsz magadnak szállást intézni a környéken. Ha érdekel a meló, írj, és megegyezünk a részletekben.
2007.05.09. | hihető engedmény
Az unisex hosszú dupla néven futó árucikket ezennel rettenetesen leárazzauk. 3900 forinrtól lenyomtuk a kedvetekért 2800 forintra. Csak amíg a készlet tart. Az van ugyanis, hogy ilyen többet nem lesz a polcainkon, és az utolsó darabokért ádáz küzdelmet várunk el tőletek. Viselkedjetek úgy, ahogy jól kondicionált fogyasztókhoz illik, és az árengedmény hírére csapatostul özönöljétek el a boltot.
2007.05.09. | új minta
Ismét új mintával gazdagodott a kínálat. Azoknak ajánljuk ezt a pólót, akik a maguk erejéből lettek senkik. Márpedig legyünk őszinték, vagyunk ezzel így sokan a fejlett nyugatnak ebben a poros, kutyaszaros provinciájában. Vásároljatok hát szorgalmasan. Had vegyük már meg azt az áhított csocsóasztalt végre.
2007.05.08. | Kádár él
Most, hogy Kádár János feltámadt, elképzelhető, hogy szükség lenne Kádáros pólóra... A kérdés csak az, hogy mi kerüljön rá. Ti mit gondoltok? Írjátok meg a véleményeteket.
2007.05.07. | XXL-es méret
Az van barátocskáim, hogy ti szorgalmasan rendelitek az XXL-es méretet, annak ellenére, hogy a honlapon vagy három helyen figyelmeztetünk titeket, hogy azzal vigyázzatok, mert elképesztően, de radikálisan hatalmas a mérete annak a pólónak. Namármost erre általában azt mondjátok, hogy na persze én is egy nagy ember vagyok, vagy a csajok szokták mondani, hogy az én mackóm az egy hatalmas jeti, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy ennyire nagyok, mint ez az XXL-es póló, na ennyire nagyok azért nem szoktatok lenni. Ez ugyanis amerikai XXL-es, ami kb akkora, hogy elfér benne három nagymama keresztben, vagy egy vágásérett mangalica és két zsák krumpli, vagy egy triatlonos szerelmespár, vagy egy Auchanos bevásárlókocsi virágfölddel megpakolva. Ha XXL-es pólót rendeltek, akkor javasoljuk, hogy tényleg legyetek extra extra nagyok.
2007.05.04. | Médiamegjelenés
Kicsit eléggé büszkék vagyunk rá, hogy ajánlott minket a Radio Café. Arra pedig különösen kifejezetten kicsit eléggé büszkék vagyunk, hogy 10-ből 10-re értékelték a boltot.
2007.05.03. | Független kutatás
Cseppet sem elfogult kutatócsoportunk most nyilvánosságra kerülő adatai alapján kijelenthetjük, hogy az országban a legnépszerűbbek a Pólópokol pólói. Az internetes pólókereskedelemmel foglalkozó kisebb és nagyobb hazai vállalkozások mindegyike silányabb pólót árul mint a miénk, sokkal gyengébbek az ötleteik, ráadásul mindezt drágábban sózzák a gyanútlan vásárlóra mint mi. A kutatás eredményei okán gratulálunk magunknak. A felmérést egy a barátainkból és családtagjainkból álló reprezentatív mintán végeztük el. Azt az egy válaszadót, aki más gyártó pólóit jelölte meg kedencének, ezekben a pillanatokban is keresi a rendőrség. Nyugodjon pólóban...
2007.05.02. | Májusegy
A májuselsejei városligeti majálison bizonyos szűk kínálattal a Pólópokol is részt vett. A pólókat a Dolgozói Akció Centrum (DAC) standján sikerült népszerűsíteni. A vásárlók közt volt a svéd szocialista párt egyik tagja is, illetve egy feltehetőleg Kiss István névre keresztelt magyar állampolgár is. A horogkeresztet kukába dobós pólót sikerült egy náci fiatalembernek fikáznia, viszont a horogkeresztes amerikai zászló az már majdnem tetszett neki, csak azt kifogásolta, hogy bush egy mocsok zsidó, mire megnyugtattam, hogy nem az, viszont az amerikai birodalmat meglehetősen diktatórikusan irányítja. Hopp, ide kapcsolódik a hír, hogy Feldmár András magyar származású kanadai pszichoterapeutától megtagadták az USÁ-ba való belépést.
2007.04.25. | Új fazonok
Két új fazonnal bővítjük kínálatunkat. Az egyiket unisex rövid passzés címen találjátok majd, a másikat pedig a sokat sejtető női amazon név alatt. Javasolt mindkettőt ész nélkül vásárolni, mert egyrészről jóféle minőségi áruk, másrészről még alig lehet pár helyen hozzájutni ilyen csecsebecséhez, és hát ugye ki ne szeretne menő lenni a városban?
2007.04.24. | Új minták
Mint láthatjátok, két új mintánk is van erre a hétre. Az egyik nyilvánvalóan olyan hölgyeknek ajánlott, akik képesek szavak nélkül hipnotizálni a férfiakat, a puszta megjelenésükkel összezavarják a teremtés koronáit, az értelem utolsó szikráit egy mély sóhajtással oltják ki. A másik minta budapesti aszfaltbetyároknak készült. Olyanoknak, akik szédülnek, ha talpuk alatt nem betont éreznek. Akik azt hiszik, hogy a tarhonyát szüretelik, a tojást pedig gyárakban csomagolják ilyen dizájnos gömbölyű héjba.
2007.04.23. | Critical Mass
Csodás volt a Critical Mass. Lenyűgöző. 50.000 ember, és egyik sem pöfékelt kipufogógázt. A város egy napra olyan lett, amilyen akkor lehetne, ha nem ilyen szaros balkáni csürhe lakná, mint amilyenek az év 364 napján mi mindannyian vagyunk. Budapest levegője egy napra belélegezhető volt. Ritka áldás ez kispajtások.
2007.04.16. | UV sugárzás
Biztos sokatoknak feltűnt, hogy pikpakk júliusi kánikula lett hétvégén. Természetesen nem kevesen felelőtlenül kifeküdtetek a napra, hogy ínycsiklandóan barnára süljetek. Persze leégtetek, és most cafatokban hámlik testetekről a bőr. Namármost ha végre szerencsésen felismertétek a napozásban rejlő halálos veszélyt, akkor ideje megnyugtatni titeket. Van megoldás. A Pólópokol pólók ugyanis 99%-ban több halálos UV sugárzást szűrnek ki, mint a hagyományos pólók, sőt különleges felületüknek köszönhetően viselőjüket illetve a pólókkal szemközt elhelyezkedő független megfigyelőket is prímán megnevettetik. A nevetés pozitív élettani hatását pedig szakirodalmi adatok bizonyítják. Például akik nem nevetnek eleget, azok többnyire boldogtalanul halnak meg. Akik viszont sokat nevetnek, azok is meghalnak egyébként előbb-utóbb.
2007.04.05. | rendelés rendben
Megoldódott a rendelésmizéria. A továbbiakban nem jár kedvezmény azért, ha az ember rendel. Volt idő.
2007.04.05. | rendelés
Rendszerfejlesztés közben sikerült lerombolnunk a honlap rendelési részét. Ebből kifolyólag most nem egyszerű pólóhoz jutnotok. Viszont nem lehetetlen. Explorer alatt tökéletesen megy, Firefox alatt sajnos trükközni kell. Addig is amíg nem javítjuk ki a hibát, VERSENYT hirdetünk. Aki sikeresen ad le rendelést, az csudálatos kedvezményt kap. minden termék árából 10%-ot engedünk. Szóval hajrá pajtikák
2007.04.03. | uborkaszezon
Már napok óta semmi hírt nem tudtunk ide kitalálni. Uborkaszezon van. Talán holnap április 4.-én, a felszabadulás napján lesz valami kis csetepaté a városban. Elképzelhető, hogy pár balfék megpróbálja lebontani a szovjet hősi emlékművet, amit tiltott önkényuralmi jelképek díszítenek.
2007.03.27. | időjárásjelentés
Tegnap azt mondta a televízió, hogy ma 12 fok lesz. Kac kac. Akkor valaki mondja már meg, hogy miért pörkölődött meg az arcom ma? Hogy miért égett bele a retinámba a Nap utóképe. Hogy miért gyulladt meg rajtam az egyébként kiváló minőségű kapucnis pulcsi... Azért kispajtások, mert a televízió hazudik. Ezért azt javaslom mindenkinek, hogy tévé helyett nézzen ki az ablakon reggel, és döntse el maga, hogy milyen idő lesz aznap. Agymosás helyett önállóság ugyebár.
2007.03.22. | Rólunk írták
Barátocskáim. A www.c6.hu oldalon találhattok rólunk egy csodás cikket, ami nyilván mindenkit meggyőz arról, hogy a média és a gazdaság világában micsoda mocskos összefonódások vannak. A látszat ellenére a cikket nem rendeltük meg, és nem is fizettünk érte, mégis agyon magasztal minket, amit hangyányit már szégyell is szerény csapatunk.
2007.03.21. | bővülés
A női ujjatlan kínálatunk bővült piros és világoskék színnel. Továbbá az unisex hosszú ujjúakat feltupíroztuk egyszínű szürke, sötétzöld, piros, bordó, sötétkék, a kapucnisokat pedig bordó és sötétzöld színekkel. A honlapon egyelőre még nem minden mintánál tudjátok ezeket rendelni, viszont a boltban Szilvinél minden további nélkül beszerezhetők.
2007.03.14. | forradalmi zárás
A Pólópokol hosszú hétvégét tart. Szerdáig nem lesz nyitva a bolt. A hosszú hétvége alatt is lehet viszont online rendelni. Szóval ma bezárunk, és egy hét múlva nyitunk. Addig is viselkedjetek az ünnephez méltón. Ez vonatkozik kicsikre nagyokra, öregekre, fiatalokra, tüntetőkre, rendőrökre, és politikusokra egyaránt. Egyetek sok fagyit, vattacukrot, perecet, élvezzétek a tavaszi napsütést, és slukkoljatok mélyeket a könnygázból.
2007.03.08. | Ricsi Bohóc
Megtisztelt minket levelével Ricsi Bohóc. Aki nem ismeri, az bújjon a föld alá gyorsan. Ricsi bohóc munkásságával a ricsibohoc.hu oldalon ismerkedhettek meg. Gyerünk emberek mossátok át az agyatokat kemény pszichedelikus triphoppal. Kérdés: Akartok ti Ricsi Bohócos pólót?
2007.03.08. | Méretgép plágium
Egri kémeink jelentették, hogy az helyi székhelyű pólókkal foglalkozó Zebra Design nevű cég vezetője "kitalált" egy "új" ötletet arra, hogy hogyan lehetne honlapján bemutatni a különféle méretű pólókat a vásárlóknak. Az az úriember zseniális és soha korábban eddig még nem látott ötlete, hogy egy fal előtt emberek állnak, és rajtuk lehet váltani a pólók méretét. ha valamelyikőtök úgy érzi, hogy már látott ilyet, akkor az nem téved. Az ötlet ugyanis tőlünk ered. Mi loptuk ki elsőként a kollektív tudattalanból. A jog szerint pedig aki először lop a közösből, az a jogszerű tulajdonos.
2007.03.08. | Nemzetközi nőnap
Ma ünneplik a nők azt, hogy megkülönböztetik őket a férfiaktól. Tehát azt, hogy ők nem csak egyszerűen emberek, hanem nők is. Persze ez mostanában politikailag kevéssé korrekt és nem is EU konform megkülönböztetés. Képzeljétek el, hogy jövőre lesz romanap, zsidónap, és niggernap is. Ilyenkor lehet majd ünnepélyesen megkülönböztetni az embereket egymástól.
2007.03.05. | West Balkán vége
Tegnap, azaz vasárnap este zárt be a kis West Balkán. Végleg. Helyén Corvin sétány lesz. Az biztos nagyon jó lesz. A zárás alkalmából tegnap este 9-ig ingyen volt a sör. Majd a nép átvonult az új West Balkánba, ami kétségkívül sokkal rosszabb, mint a régi, mindenesetre ezen már fölösleges elmélkedni, mert a régi hely falait már dózerokkal benyomták. A fal ráomlott a környék, de talán Budapest egyik legszebb kerthelyiségére. Maga alá temetve a borostyánt, a fügét. Derékba törve pár fát. Nyilván túl sok Pesten a fa. Még a végén oxigéntúladagolást kapnánk. Mindenesetre a Pólópokol dolgozóinak egy része most mákonyos parketta másnapos.
2007.03.04. | West Balkán
Fiatalemberen első generációs pólópokol póló volt a West Balkánban. Tudvalevő, hogy Pólópokolos pólóban megjelenni szórakozóhelyen és velünk találkozni, az egyet jelent azzal, hogy az illetőt meghívjuk egy ingyen italra. Akármire. Tetszés szerint. Namármost az úriember nem hitt a fülének. Inkább azt gondolta, hogy perverz gyilkosok zaklatják. Ezért nem kért inni. Ilyen is van.
2007.02.23. | ehető pamut
A texasi A&M Egyetem kutatói a géntechnológia segítségével kivonták a
pamutból a mérgező gosszipol
(C30H30O8) nevű polifenolt, ezzel emberi fogyasztásra is alkalmassá
tették a pamutot. A kutatók egyfajta tartalék táplálékot akartak kifejleszteni
az egyre növekedő népesség számára. Reméljük nemsokára a Pólópokol pólói is kedvenc uzsonnáitokká válnak. Ne feledjétek, a helyes táplálkozás szabályai szerint estére ne egyetek kapucnist, mert megüli a gyomrotokat.
2007.02.20. | Rendszerkrach
Valaki megvuduzta a boltban található nótbukot, amivel a rendeléseket szoktuk követni. Jelenleg össze van omolva szegény. Pedig pár napja cseréltük le előzőleg összeomlott pajtását. Szóval kicsi türelmet kérünk mindenkitől, aki mostanában rendel, vagy ír nekünk, mert lehet, hogy egy-két napot várnia kell a válaszainkra. Mindazonáltal a fent leírtak gyönyörűen példázzák fogyasztói társadalmunk egyik problémáját. Ma már semmit sem terveznek tartós használatra. Ha nem vagy rendes fogyasztó, és nem dobod ki magad időben a holmit, akkor az tönkremegy, hogy ezzel kényszerítsen fogyasztásra, azaz végső soron a GDP gyarapítására.
2007.02.19. | matrica galéria
Erőteljesen frissült a matricák galériája, amit külön köszönünk minden beküldőnek. Természetesen az ajándék pólókat mindenki megkapja a beküldött képekért.
2007.02.19. | Szibéria
Már aszittük, hogy vége a télnek, ami el sem kezdődött, erre most mondja a szentséges televízió, hogy szibériai eredetű fagyos légtömeg zúdul kishazánkra. Reméljük hamar odébbáll, és mi vidáman feszíthetünk a szikrázó napsütésben az új tavaszi pólóinkban.
2007.02.15. | Wendigo for president
A Wendigo-t "Az év felfedezettje" kategóriában Fonogram díjra jelölték. A tét: Magyarország képviselése az Eurovíziós dalfesztiválon, Helsinkiben. Nagyon kedveljük őket, mert a barátaink, és baszottú' jó zenészek, ezért megkérünk titeket, hogy szavazzatok rájuk. Ehhez ide kéretik kattintani a részletekért. A zenéjüket pedig itt lehet meghallgatni, megnézni. Mellesleg gyertek most szombaton a Kultiba koncertre!
2007.02.15. | Rendszerkrach
A Pólópokol informatikai hálózata öngyilkosságot követett el. Ez annyit jelent, hogy elromlott a bolti leptok. Rajta vagyunk az ügyön, nektek ebből a hírből annyi a fontos, hogy fennakadások lehetnek a netes megrendelések teljesítése terén, mert az adatbázist nincs mire letölteni. A jelek szerint hétfőre minden rendben lesz. További önfeledt költekezést.
2007.02.14. | Valentin
Nemzetközi gyásznap.
2007.02.09. | Épülhet a pólógát
Sikerrel zárultak a Hollandiával folytatott tárgyalásaink. Mint ismeretes Hollandia decemberben kereste fel a Pólópokol nagykövetségét, hogy a globális felmelegedés miatt megemelkedő tengerszint kihívására közösen találjunk választ. A tárgyalások eredményeképp megállapodás született 3,2 millió köbméter rövid ujjú póló leszállításáról Hollandia számára. A pólókból a világon egyedülálló nedvszívó képességű és rendkívül tartós gátrendszert építenek ki legkésőbb 2009 végére. Így a jövőben várható apokalipszisre a derék hollandusok már időben készülnek. És mi magyarok mennyire vesszük komolyan a globális felmelegedést?
2007.02.09. | Napi tuti: 2007Ft
Ma egy világoskék XXL-es Buddhapestes rövidujjú a napi tuti. Mindössze 2007 forintért bárki boldog tulajdonosa lehet, ha ír az info@polopokol.hu címre.
2007.02.08. | Napi tuti: 2007Ft
A mai napi tuti egy fekete M-es Hüjegalambos ujjatlan a csajok részére. amit 2007 forintért lehet elvinni az info@polopokol.hu címre írva, és követelőzve szokás szerint. Fogyasztók vagytok, tiétek a világ. A sárgolyó összes gazdasága azért termel, hogy ti jól érezzétek magatokat ebben a földi siralomvölgyben. Úgyhogy meg ne lássunk egyetlen elkámpicsorodott arcot sem a boltban. Kivéve persze a sajátunkat.
2007.02.07. | Kellemetlen igazság
Aki nem látta az Al Gore nevével fémjelzett Kellemetlen igazság (An Inconvenient Truth) című filmet, az letöltheti a szerverünkről, magyar felirattal. Okéoké, demokrata propaganda, de azért rengeteg hasznos infó van benne azok számára, akiket érdekel a környezetvédelem ügye.
2007.02.07. | Napi tuti: 2007Ft
A mai napi tuti egy fekete M-es Dózsás póló. amit 2007 forintért lehet elvinni az info@polopokol.hu címre írva.
2007.02.06. | Betegség miatt zárva
Máma, kedden sajnos betegség miatt zárva tartunk. Elnézést a hoppon maradottaktól. Szerdán újra nyitva vagyunk.
2007.02.02. | Napi tuti: 2007Ft
A mai napi tuti egy homok színű M-es Pimpás póló. amit 2007 forintért lehet elvinni. Ha írtok az info@polopokol.hu címre, és kérvényezitek a napi tutit, akkor költségtakarékosan lehettek boldog tulajdonosai a pólóinknak.
2007.02.01. | I love Yenks
Vajon miért utálják annyira Irakban az amerikaiakat?
Talán ez az egyik ok itt?
2007.01.31. | MKKP vs. Fiat
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt, röviden az MKKP meghekkelte a Fiat egyik óriásplakátját, ami szerintünk egy tökéletesen kifogásolhatatlan lépés volt. Mi magunk is abban hiszünk, hogy az autók, és a bennük raboskodó autósok nagyban hozzájárulnak tevékenységükkel a bolygó tönkretételéhez. Az MKKP tettét a Fiat agyatlan marketingesének levele követte. Majd az MKKP válaszolt a megfelelő stílusban. Minderről az MKKP honlapján olvashattok. Nyomás. Kötelező darab.
2007.01.30. | Napi tuti
Ímhol látjátok legújabb akciónkat, a napi tutit, ami arról szól, hogy minden nap kiteszünk ide egy pólót, amit 2007 forintért, esetleg hosszas alkudozás után (1999-ért) lehet elvinni. Ha írtok az info@polopokol.hu címre, és kérvényezitek a napi tutit, akkor költségtakarékosan lehettek boldog tulajdonosai a pólóinknak. A mai darab egy szuperzöld XL-es Lenke nénis póló.
2007.01.30. | Valentin nap
Ráakciózunk a Valentin napra. Meglepetésképpen két ötlettel is előállunk azoknak, akik kevéssé szeretik, és akik kifejezetten nem nagyon szeretik a Valentin napot. Mint tudjuk, ilyen ünnep nem létezik. Szegény, rossz-sorsú amerikai marketingesek eszelték ki pár éve ezt a napot, hogy a meglehetősen sovánka februári üzletmenetet kicsit felpörgessék. A fogyasztók pedig ráharaptak, ahogy szoktak. Namármost legyetek már ti is jók hozzánk, és vegyetek fejenként vagy 7 Valentinos pólót. Hisz olyan olcsó...
2007.01.24. | Mikroszoft 95
a linken Vágási Feri büntet
2007.01.24. | Moha és Páfrány
Kicsit megváltozott a Moha és Páffrányos minta, úgyhogy ne lepődjetek meg, ha rendeltek, és nem pont ilyenre emlékeztetetek.
2007.01.16. | Méretgép
Mától van a lányoknak is méretgépük, bár tény, hogy egyelőre igencsak hiányos. Amint lesznek újabb kisasszonyok fotózás végett, azon nyomban bővítjük majd a méretgépet.
2007.01.15. | A Doboz akció
Van a váci utcai boltban egy doboz, amiben van egy halom póló, aminek darabját most akciósan 2007 forintért vehetitek meg. Azért, hogy legyen egy jó napotok. Csak azokra a darabokra érvényes az akció, amik a dobozban vannak. Nincs belőlük más szín, vagy más méret. Csak a doboz tartalma 2007 forint darabonként. Ideje futólépésben megközelíteni a Pólópokol Budapest City Center Megastore területét, ugyanis a doboz nem feneketlen, és biza hamar elkapkodhatják előletek a cumót.
2007.01.15. | Szeged
Megnyílt a szegedi Pőlőpököl, a Mikszáth Kálmán utca 16. alatt, az udvarban bent. Aki teheti zarándokoljon el, és vásárolja degecre magát. Az odajutást megkönnyíti a 'Bolt' oldalon található térkép.
2007.01.12. | hosszú ujjú
Újra lehet rendelni a képen látható hosszú ujjú motyót. Gyártója a Fruit of the Loom, tehát jó minőség, könnyed lezser viselet, tavaszra ideális lesz. Kapható piros, és fekete ujjal.
2007.01.11. | Anarchrist
Megújult az Anarchrist minta. Kicsit szakállasabb, férfiasabb lett a mi Krisztusunk. Vételezzétek gyorsan, mert ezzel lehet csak ütni igazán.
2007.01.10. | logó
Tegnap konfliktushelyzet alakult ki a boltban, mivel a pólóra Pólópokol logó kell, és ez pár vásárlót felzaklat. Aki logó nélkül akar pólót vásárolni, az olvassa el az info oldalon található szösszenetet. Logó nélkül nem adunk el pólót. Ha mégis, akkor 1000 forinttal többet kell fizetni bizony. Éstovábbá a logó nélküli ruhadarabra nincs garancia. Mert az nem igazi Pólópokol cucc. Hiszen ha igazi lenne, akkor lenne rajta logó. Ha pedig nincs, akkor az hamisítvány. Ez pedig büntetőfeljelentést von maga után. Bizony betyár világ ez drágáim.
2007.01.08. | gálya
Úgy tűnik, hogy mindenki visszatért a gályára. A dolgozók dolgoznak, a tanulók tanulnak, a vizsgázók vizsgáznak, a politikusok meg hazudnak. A ti dolgotok pedig, hogy vásároljatok. Hiszen ti vagytok a vásárlók. A vásárlónak pedig vannak igényei. Mondjuk azt találja gondolni, hogy ő biza nem akar Pestre menni pólóért, mert neki Szeged közelebb van. Namármost akkor jó hírünk van, mert jövő hétfőn nyílik meg a Pólópokol Szeged Shopping City Süd. Erről bővebben olvassatok a 'Bolt' menüpont alatt. Aki pedig nem tudja eldönteni, hogy Szegedre, vagy Pestre menjen-e pólóért, az szintén jól teszi, ha megnézi a 'Bolt' menüpontot, mert ott ravasz térképünk segít a hozzá legközelebb fekvő város kiválasztásában.
2007.01.05. | BÚÉK
Újra nyitva állunk előttetek. Lehet szépen befáradni a selejtes cuccokkal, amiket jószándékú rokonaitok sóztak rátok karácsonykor, és ti kelletlenül mosolyogtatok. Most visszahozzátok, és pénzt kaptok érte cserébe. Tuti üzlet... Ja és búék mindenkinek.
2006.12.24. | Bezár a bazár
Most szépen bezárunk,és csak januárban nyitunk ki újra. Addig nem postázunk ki semmit senkinek. Ha ez esetleg felingerelne titeket, akkor egyetek bejglit. Mákosat. Az opiát majd jól leszedál, és a világ újra szép lesz. Január 4.-én nyitunk, és robotolunk tovább. Addig is KEKÜ, és BUÉK!
2006.12.21. | Bruce Lee
Bruce Lee pénteken érkezik a Pólópokolba. Mivelhogy elfogyott. És csak pénteken lesz újra. Este. Hat után. Ez bizony kemény.
2006.12.21. | nyitvatartás
Na jó, 24.-én csak 12.00-ig leszünk nyitva, az előzőleg beharangozott 13.00 helyett.
2006.12.19. | rendelés
Készüljetek arra, hogy a 2006.12.19 15:00 után leadott utánvétes rendelésekre semmi garanciát nem tudunk vállalni arra nézve, hogy megérkezzenek hozzátok karácsonyig. Aki tehát ezután rendel, az készüljön arra, hogy januárban kapja meg a csomagját. Ez azért van így, mert nem bírjuk az iramot. Bocsi.
Személyesen viszont egészen vasárnapig lehet minket ostromolni.
2006.12.18. | tumultuózitás
Káosz alakult ki a Pólópokol City Center Megastore területén, mivel az új minták hírére egy emberként, azaz inkább egy hatalmas gólemként rohamoztátok meg a boltocskát. Ennek hatására többen idegnyugtatók beszedésére kényszerültek, míg mások akár csalódottan haza is mentek, de olyan is volt, aki fancsali ábrázattal várta ki a sorát. Namármost. Ha azt akarjátok, hogy jobb legyen nektek, akkor inkább kedden, vagy szerdán gyertek a pólóitokért. Így a mai napot a postai utánvétes pólóknak tudjuk szerntelni, holnap pedig tiétek a világ. Nem kell félni, most van minden méret, minden szín, minden minta. Mindenkinek jut is marad is. Reméljük...
2006.12.18. | Befutottak!
Az utolsó darabok is befutottak a hiányzó minták közül, úgyhogy mától igazán gőzerővel lehet fogyasztani.
2006.12.15. | Megérkeztek!
A Jön Jön blokkból átkerült a Lada, a Kispolszki, és a Sznob az Újdon blokkba, ami azt jelenti, hogy épségben megérkeztek a boltba, és vásárolhatók. Induljatok el értük csordákba verődve, hogy Szilvinek minél nehezebb dolga legyen veletek. Arra az egyre vigyázzatok, hogy a tömeg kordában tartása végett egy viperát rejteget az ingujjában. Aki nem tudja, hogy mi az a vipera, annak ímhol egy kép róla működés közben: vipera Szóval jobban teszitek, ha rácsörögtök Szilvire, mielőtt elözönlitek a boltot. Ja a telefonszáma? Hol is van? Ööö...
2006.12.14. | ünnepi nyitás
Kiskomáim! A vásárlás szent ünnepe alkalmából a hétvégéken is nyitva leszünk, továbbá péntekenként is bővített nyitvatartással várunk titeket a váci utcai konzumgépezetünkben. Hogy konkrétan akkor hogy is néz ki a nyitvatartásunk, azt itt láthatjátok:
dec. 18.-22. (h-p) |
12-19 |
dec. 23. (szombat) |
11-17 |
dec. 24. (vasárnap) |
9-12 |
dec. 25. - jan.03. |
ZÁRVA |
jan. 04 (csütörtök) |
12-19 |
Amint látjátok még 24.-én is kinyitunk, de csak azok kedvéért, akik lesznek akkora balfékek, hogy szenteste délelőttjén még tízezreseket lobogtatva fejvesztve rohangálnak a városban ajándék nélkül...
A két ünnep között viszont felejtsetek el minket. Karácsony után januárig ember nem lesz a boltban. Persze neten rendelni akkor is lehet, csak a szállítás majd január közepén lesz esedékes.
2006.12.13. | hétvégén nyitva?
Feltartóztathatatlanul (de nehéz leírni) nyomul felénk a karácsony, amivel kapcsolatban szörnyű dilemma gyötör minket. Ki-e nyissunk-e hétvégén-e... Belegondolni is borzasztó, hogy a szombati nyitvatartással megsértjük a zsidó Istent, a vasárnapival meg a keresztény Istent. Igaz rossz nyelvek szerint a kettő ugyanaz a személy. Na de ne is bocsátkozzunk teológiai okfejtésbe azt illetően, hogy hétvégén miért büdös nekünk a munka. Azért, mert olyankor nekünk is buzgón kellene vásárolnunk, és fogyasztanunk. Szerintetek mi legyen? Ugye nem kell kinyitnunk hétvégén? Ugye? Legyen elég annyi, hogy pénteken nyitva leszünk 19.00-ig. Jó?
2006.12.13. | malőr megoldva
Kicsike malőr megoldva, a honlap újra teljes gőzzel rongyol a világhálónak is nevezett információs szupersztrádán.
2006.12.13. | technikai malőr
Kicsike gond van az oldallal, ezért egy halom minta nem látható jelenleg, de a megoldáson már fáradoznak szorgos kezek, úgyhogy reméljük, hogy még ma minden rendbejön.
2006.12.12. | piameghívás
Sokan nem tudjátok, hogy a Pólópokolban van egy törvény, ami a következőképp hangzik:
1.§.
Ha bárvalamerre az országban egy nyilvános szórakozóhelyen a Pólópokolból hármunk közül valaki összefut veletek, és rajtatok Pólópokolos ruhadarab díszeleg, akkor vendégeink vagytok egy általatok választott italra, legyen az akármi, vagy bármi is akár.
Legutóbb a Szimplakertben egy korsó sörrel örvendeztettünk meg egy jóembert, egy jóasszony pedig kávét kért két cukorral, tejszínnel.
2006.12.12. | diákkedvezmény
Mától minden termék árából 250 forint kedvezmény jár annak, aki vásárláskor felmutat egy diákigazolványt, és összecsapja a bokáját. A diák lehet hamis, vagy lejárt szavatosságú, átcímkézett, stb. Az eredetiséget nem ellenőrizzük, viszont mosollyal díjazzuk a pofátlan megoldásokat.
2006.12.11. | Dózsa mégis van
Nos az iménti Dózsás hír kacsának bizonyult, vagy mondhatni karácsonyi tréfa, melynek egyetlen célja az volt, hogy belétek ültessük a rettegést azzal kapcsolatban, hogy valamiről lecsúszhattok, ha nem rendeltek belőle azonnal. Szóval itt a Pólópokol hivatalos oldalának hivatalos hírblokkjában ezernyi tanú előtt kijelentjük, hogy Dózsás minta igenis van, és kiváltképp rendelhető. Nagyon is. Próbáljátok csak ki magatok is.
2006.12.11. | Dózsa nincs
Felzabáltátok a Dózsás mintát, úgyhogy az már ebben az évben nem lesz rendelhető, az tutifix.
2006.12.07. | 100%
Beszéltünk a Mikulással, aki megnyugtatott minket, hogy az új minták készen lesznek Karácsony előtt annyival, hogy még a vidéki postázás is simán belefér. Szóval a megrendelt motyók 100%-ban elkészülnek az ünnepre. A fa alatt lesz nagy röhögés, vállveregetés, és könnytörölgetés. Egyetlen dolog teheti tönkre az idilli képet, ha a minták ugyan elkészülnek időre, viszont szar a minőségük. Ha ez a katasztrófa bekövetkezne, akkor viszont nem postáznánk ki nektek jószívvel. Legfeljebb egy sör-andaxin koktél elfogyasztása után. Akkor viszont szíves örömest.
2006.12.04. | Jön jön jön!
Figyuzzatok. Azok a minták, amelyeket a Jön Jön felirat alatt láttok, azok rendelhetőek ugyan, viszont a körülmények furcsa együttállása kapcsán egyáltalán nem biztos, ámde mégis fölöttébb valószínű, hogy elkészülnek Karácsonyra. Namármost ha ajándékba szánjátok valakinek, akkor budapestiek esetében majdnem 100%, hogy időben a fa alá kerül a motyó. Vidékre pedig eléggé sanszos, bár biztosra mondani nem tudjuk. A gyártás folyamatban van, és reménykedünk a legjobbakban.
2006.12.04. | Karácsony
Elközelgetett a vásárlás ünnepe, a Karác$ony. Ilyenkor minden tisztességes ember hisztérikus vásárlásba kezd, és a földkerekségen minden szart megvesz, mert úgy érzi, hogy a szeretet csak pénzben fejezhető ki. Ez alól senki sem kivétel. Sem ti, sem mi. Van persze néhány lúzer, aki nekiáll a saját kezecskéivel ajándékot készíteni, de az ilyen embert nem lehet komolyan venni. Ami ingyen van, az nem is ér semmit. Szóval költekezzetek bátran, és ne zavarjon titeket az a tény sem, hogy jövőre minden sokkal szarabb lesz, pedig már eddig sem volt jó... Már csak 20-at kell aludni karácsonyig. Aztán jön a Jézuska bácsi, vagy télapó, kinek hogy tetszik, és susogó dollárokkal teli zsákjából előhalássza ajándékaitokat. Ha köztük lesznek Pólópokolos pólók is, akkor garantált lesz a kacagás.
Márpedig mi másért érné meg egy álló hónapon keresztül róni a plázákat, és vásárolni, ha nem a másik mosolyáért. A ti mosolyotokért pedig minden héten lesz legalább 6 kedvezményes pólónk.
2006.12.04. | Félelem és Reszketés a Pólópokolban
Két olyan mintával is előállunk, amelyeket a Félelem és Reszketés Las Vegasban című Hunter S. Thompson könyvhöz készített illusztrációnak Ralph Steadman kiváló amerikai grafikus. Az egyiken maga Thompson sunnyog, egy bőröndöt cipelve, amiből valami öklendetes matéria csöpög. A másik mintán mikiegér látható, nyilván tetemes mennyiségű LSD és éter hatásától összekócolódott tudattal.
Természetesen jogdíjat nem fizetünk a rajzokért. Hunter S. Thompson ugyanis halott. (Egy golyót röpített a fejébe. Vagy a CIA segített neki...). Ralph Steadman pedig ezek után méginkább Degecre keresi magát a rajzos pólóival. Na persze ha személyesen bejelntkezik nálunk, az más. Akkor tárgyalhatunk.
2006.12.01. | Polski Fiat 126
Újabb állomásához érkezett a kispolszki-ügy. Mivel felháborodottan szegültetek ellen a demokrácia álarca mögé bújtatott önkényuralmi törekvéseinknek, - és megtámadtátok a szavazás eredményét, - ezért új verzióval állunk elő. A képen látható kispolszki kerül pólóra hamarosan. Erről pedig nem nyitunk vitát. Szerintünk mindenki jól jár így. Nemsokára rendelhető is lesz, bár azt senki sem állítja, hogy karácsonyig sikerül majd postáznunk az első rendeléseket belőle. Bár nagyon hajtani fogjuk az ügyet.
2006.11.29. | Kispolák
Lezárult a kispolszkis pólóval kapcsolatos szavazás. Ezúton is köszönjük nektek a segítséget, akik olyan lelkesen vetettétek magatokat bele a választási procedúrába. Az eredmény pedig a következő:
Leadott szavazatok, összesen 2 db, az alábbi megoszlás szerint:
A - 1
B - 0
C - 0
D - 1
A szavazatok összeszámolása és kiértékelése után a bizottság kihirdeti, hogy megvalósulásra a C verziónak, azaz a képen látható darabnak lesz lehetősége.
2006.11.28. | Kispolszki
Kispolszkis pólónk márpedig lesz. Csak még azt nem tudjuk, hogy a négy lehetséges változat közül milyen legyen. Segítsetek. Szavazzatok. Aki szeretne beleszólni a kispolszkis póló megvalósításának folyamatába, az írja meg a választott megjelenés betűjelét. az info@polopokol.hu címre.
2006.11.23. | Holnap
Pénteken sem mondunk csütörtököt, annak ellenére, hogy November 24.-e a nemzetközi 'Ne vásárolj Semmit' nap. Ne feledjétek, hogy mi ennek örömére bővített pénteki nyitvatartással (14-19) és speciális csak holnap élő akciókkal kedveskedünk nektek. A lecsökkent vásárlási kedv fokozására sok forintot engedünk nektek. Csak nektek. Csak holnap.
2006.11.23. | plágium
Már megint loptak tőlünk. Ezúttal Tótawé csent el egy képet a honlapunkról, a blogján az alábbi bejegyzést ékesítendő:
http://w.blog.hu/2006/11/23/
ciganymentes_ovezet
2006.11.22. | CopyPaste
Új mintánk a CopyPaste. Önmagáért beszél.
2006.11.21. | Ne vásárolj semmit nap nov 24.
Idén is elközelgetett a nagy nap, a "Ne vásárolj semmit!" nap, amikor is a jóemberek nem vásárolnak semmit. Mi viszont rekordot szeretnénk dönteni a segítségetekkel. Aznap csak nálunk vásároljatok. Hogy miért éri ez meg nektek? Azért, mert akkora árpukkanást csinálunk, hogy magatok alá fostliztok tőle. A kedvezmények csak a november 24.-én leadott rendelésekre lesznek érvényesek. Az akciós darabokat a középső részen találjátok majd.
2006.11.21. | Pénteken zárva
Pénteken vizsgázik Szilvi, úgyhogy egyrészről zárva lesz a bolt, másrészről viszont drukkoljatok neki, mert akkor jó jegyet szerez, és titeket is örömmel fog kiszolgálni legközelebb. Péntekig viszont rendes nyitvatartással állunk elébetek. Minden nap 12-19 óra közt herdáljátok a pénzeteket nálunk.
2006.11.20. | Hamisítják!
A mintáinkat hamisítják. Legalábbis egyet biztos. Alvilági kémjeink jelentették, hogy egy rosszarcú kedves férfin fehér Jockey Ewingos pólót véltek felfedezni. Ez azért érdekes, mert fehér pólót csak női szabásban/méretben árulunk. Így -- hacsak az illető nem látens leszbikus hajlamait igyekszik ellensúlyozni --, gyaníthatjuk, hogy kalózkodás áldozatai lettünk. Ez részben hízelgő. Részben felháborító.
2006.11.16. | Proli
Új minta a Proli. Mindenkinek, aki annak vallja magát. Mindenkinek, aki még nem merte felvállalni. Mindenkinek, akit annak tartasz. Mindenkinek, aki mást annak tart. Elvégre mind prolik vagyunk.
2006.11.15. | Bruce Lee
Bruce Lee a Pólópokol City Center Megastore területére lépett. Póló formában megvásárolható újdonságképpen. Aki most megveszi, az a limitált széria előnyeit élvezheti. Eszetlen nagy királyként létezhet benne, hiszen alig járkál belőle pár darab az országban. Egyébként ugyanolyan szemet gyönyörködtető eljárással készült, mint a Samurai, és a Fight Club mintáink. Szaknyelven flock, vagy flokk, az isten se tudja már ezt. A lényeg, hogy elég tuti. Lehet, hogy fel is vásároljuk mindet a magunk számára... Siessetek kispajtások.
2006.11.09. | nyitva
Szilvi meggyógyult, a bolt újra nyitva.
2006.11.09. | mit kerestek itt?
A magyar demokrácia általános válságának egyik jele, - hangsúlyozzuk, hogy csak az egyik, - hogy statisztikánk szerint látványosan megugrott a következő keresőszavakkal hozzánk érkező látogatók száma: "molotov cocktail", "Molotov", "fasizmus", "forradalom". Ez azért elgondolkodtató, nem?
2006.11.06. | ZÁRVA
Sajnálatos módon mától betegség miatt bizonytalan ideig zárva tart a bolt. Az újranyitásról itt a honlapon értesítünk titeket a hírek közt. Jó hír azonban, hogy a honlapon továbbra is zavartalanul lehet rendelni.
2006.11.06. | klip
Az alábbi linken található egy istentelen videkolip a jelenlegi magyar helyzetről:
http://voros.uw.hu/
2006.10.25. | Fair Trade Center
Újabb kritikus hangvételű mintával rukkolázunk elő. A Fair Trade Center azokat a napokat idézi, amikor a világkereskedelmi központban irányított nemzetközi kereskedelmi ügyletek "ellenértéke kiegyenlítésre került".
2006.10.20. | szavazás
Teljesen friss hír, hogy lehet szavazni, mert hiszen demokrácia van: http://www.godot.hu/szekeles/
index.html
2006.10.20. | galéria
Telibekattyintódott a matricák galéria.
2006.10.16. | NYITÁS
Ma nyílik az üzlet a Váci utca 12.-ben. Gyere, fogyassz, és távozz elégedetten. Hamarosan Szegeden is nyitunk. Erről bővebben később...
2006.10.12. | az Üzlet
Október 16.-án hétfőn nyílik a Váci utca 12. alatt az udvarban, az udvarban a pincében, a pincében balra, balra jobbra a Pólópokol első üzlete. Örvendezés, vigadalom.
Aki eddig nem mert rendelni, mert nem látta, hogy mit vesz, az most már boldogan betérhet hozzánk, és a saját szemeivel győződhet meg róla, hogy nem árulunk zsákbamacskát. Annál inkább pólókat. Gyertek el az első héten minél többen, mert frenetikus egyet fizet egyet kap akciónk folytatódik.
Előtte pénteken nyitóbuli sztárokkal, és antisztárokkal. A belépés 8000 forint, plusz egy üveg félédes pezsgő, vagy egy nagyfröccs műanyag pohárban. Állóhelyek korlátozott számban! (kb 3db)
2006.09.19. | helyzet
A kialakult helyzet miatt elnézést kérünk, mi is szoktunk hazudni, viszont az tény, hogy a molotov koktélos póló most olcsóbb lett. Vásároljátok kedvetekre, mert az akció a rend helyreállásával érvényét veszti majd.
2006.09.17. | Belga dedikálás
Ezt a dedikálás dolgot elbasztuk, az idő is elmosott minket, meg aztán valahogy nem ment a dolog, de majd egyszer máskor minden rendben lesz, egy fedett helyen. Egyébként a koncert fergeteges volt. Főképpest a ráadás utolsó számai. Csudálatos ínyencségek kéremszépen.
2006.09.07. | Belga dedikálás
Szeptember 16.-án záróbuli a Zöld Pardonban, ahol fellép a Belga, és extra mókaképpen a fanatikus rajongóknak alkalmuk lesz akár a helyszínen frissen vételezett pólókra is aláírást kérniük. A Pólópokol lelkes gárdája kivonul a helyszínre, és csudálatos kedvezményekkel igyekszünk majd pár hétre felejthetetlenné tenni a bulit. Aztán úgyis elfelejtitek.
2006.09.04. | költözünk!!!
Dárga kabócáim! Örömmel tudatjuk, hogy a Pólópokol kinőtte Bajcsy Zsilinszki úti odvát, ezért elköltözik, az egész raktárkészlettel, és pólópikkelyes irháját egészen a Váci utcáig vonszolja majd, ahol is megnyitjuk földalatti barlangunkat. A pontos cím még meglepi, de mivel most minden a költözés körül forog, ezért a rendelések a szokásosnál is lassabbak, úgyhogy kérjük ne elégedetlenkedjetek, mert megtorlásképpen nyilvánosan elégetjük pólóitokat. Na. Új évszak, új évad, szép új világ, és új üzlet vár rátok kispajtások.
2006.08.31. | őszi árpotty
A női ujjatlan, női spagetti, és az unisex hosszú dupla árai lepottyantak kicsit, úgyhogy AKCIÓ van emberek!
2006.08.29. | gyermekméretek
A mai naptól rendelhetőek az édibédi kategória mintái, illetve a Belgás minták gyermekméretekben is. Rohamozzátok meg, én azt mondom. Kivétel a Breki down, amit azért nem lehet rendelni, mert túl nagy a minta a gyerekpólóhoz.
2006.08.25. | női L és XL!!
Hölgyeim és travi irányultságú uraim! Mától rendelhetőek a női kereknyakú fazon egyszínű darabjaiból L-es, és XL-es méretek. Minden mintából, kivéve a speckókat, mert azokból nem.
2006.08.25. | készlethiány
Leltárazásunk kiderítette, hogy ismét kifosztottatok minket. Súlyos hiány van Vágási Feriből, Sandokánból, Free Your Mind-ból, United Slaves of America-ból, United Swastikas-ból, Polimer kazettából, Békejelből, Anarchrist-ból... Ezek pótlása eltart egy pár hétig. Megértést és türelmet kérünk. Ha sietős, akkor ilyeneket ne is rendeljetek. Ha ráérős, akkor csak nyugodtan.
2006.08.21. | feltámadás
A Szigetnek vége, és mi még mindig tetszhalott állapotban vagyunk, bár már közeleg a feltámadás. A héten már lehet újra szállingózni a kész pólókért.
2006.08.10. | Fesztiválhangulat
Második nap a Szigeten. Egy kimerítő alkudozási tortúra után pénzt kezdtünk
a tömegbe szórni. Óriási sikere volt. Pár percre rá valamiféle forgatócsoport
is érdeklődött. Naja. Lecsúsztak az ingyen pénzről. Aztán pólót is dobtunk
a járókelők közé. Aki teheti jöjjn ki minden nap a Szigetre a Pólópokol
környékére, mert ennyivel nem úsztuk meg. Lesz még mulatság. Készültek
képek is, csak a gép pillanatnyilag nincs meg. Talán előkerül. Akkor
lesz galéria is.
2006.08.07. | Eső
Esik az eső. Ez nem nagyon jó. Persze minket cseppet sem befolyásol.
Az akol elkészült. Délcegen áll a Szigeten, és várja, hogy befogadhassa
a finom puha rövid és hosszú ujjú pólók és kapucnis felsők és mindenféle
földi jókat. Gyertek majd ki ti is, és ámuljatok a kínálaton.
2006.08.05. | Rendelhető
Na végre renelhető a 4 féle Belgás póló. Pöpiből szigeti extra kivitel
is lesz, kis példányszámban. A Szigeten egyébként a Belga dedikálja
a pólókat, így növelve a ruhadarabok eszmei értékét. Ha kihagyod, akkor
egy darab hülye vagy.
2006.08.03. | Belga
Felkerültünk a www.belga.hu
oldalra a hírekbe. Innen oda kattinthattok, onnan meg ide. Ez az internet
lényege. Értitek már?
Ja igen, és párdón azoknak, akik a Belgáról kattintottak ide. Mert itt
még nincsenek fent a pólók, amint látjátok. Illetve nem látjátok. Viszont
a Szigeten majd láthatjátok. Mert ott debütál a Belgás póló. Gyertek
oda, és vásároljatok önfeledten, mint minden rendes ember.
2006.08.02. | Sziget
Aki mostanában rendel, az készüljön fel arra,
hogy a Sziget miatt a rendelések csúszni fognak, mint mikor Annuska
kiöntötte az olajat, Berlioz pedig nem fogadta meg Woland intelmét,
aztán reméljük mindenki tudja mi lett a vége...
2006.07.31. | Új színek
Már minden mintával rendelhető a szuperzöld
színű unisex póló, továbbá van ugyanebből a fazonból sötétbarna is.
Csajoknak pedig megszerveztük a rózsaszínű spagettipántost is.
2006.07.31. | új minták
Mint
az jobbra is látszik, van két új mintánk. Rendeljétek őket serényen.
A divatra nagyon is odafigyelők számára jó hír, hogy beiktattuk új színünket,
a szuperzöldet. Nemsokára
minden mintával rendelhető lesz. A két új darabbal azonban már most
is kipróbálható.
2006.07.30. | Neoakol
Összeállítottuk az idei Szigetre a Pólópokol
Akol legújabb 2.0-ás verzióját, ami a tavalyinál is nagyobb, és a tavalyinál
is elvetemültebb lesz. Természetesen idén is az egész pirosra lesz mázolva.
A tetején kivetítő, ahogy illik. Gyertek, röhögjetek, és fotózzátok,
mert senki sem fogja elhinni nektek, ha nem látja képen is.
2006.07.28. | Belga
Érkeznek a Pólópokol Akolba a népszerű Belga
tánczenekar zsoltiabékás klipjéből a cukipofa figurák. Lesz Pöpi a vakond,
Zsolti a béka, és lesznek a nyuszik, akik egy természetes jacuzziban
pancsiznak. Velük leghamarabb a Szigeten találkozhattok. Még az is elképzelhető,
hogy pólóra dedikálnak majd az arcok.
2006.07.27. | Kánikula
Akkora a forróság, hogy az már felér egy tréfával.
Kapcsoljátok be a légkondikat, mert azok siettetik az ökokatasztrófát.
Ha majd mindannyian elpusztulunk, akkor legalább nem lesz melegünk.
2006.07.12. | Sziget
Már alig kell egy hónapot aludni a Szigetig.
A Sziget jó, a Sziget csodás. Mindannyian gyertek majd ki, és vásároljatok
nálunk a megújult Pólópokol Akolban, ami 33%-kal nagyobb lesz, mint
tavaly. A tetején idén is kivetítő. Az akolban csempészett pia ingyen,
zene, buli, mulatság.
2006.07.03. | Sztáráradat
Hamarosan Csehszlovákia nagyhírű oldschool sztárjai
érkeznek hozzátok. Amint jobbra látható, már rendelhető Manka, Csibészke,
Szélvész Szarvas, és Rumcájsz, Amálka, illetve Moha és Páfrány. A csehszlovák
szuperhősöket mindenki ismeri, aki még énekelte a szovjet himnuszt március
tizenötödikén, vagy megpróbálta megtanulni a kisdobosok hat pontját.
Ha mégsem, akkor itt az alkalom, hogy megismerkedjetek velük.
2006.06.30. | Feltöltődés
Na. Megérkezett
a terrorista kisvakond, aki a rézfaszú
bagoly hátán belovagolt a Pólópokolba, és felkonferálta
cimboráját, Dózsát. Ők
hárman már minden további nélkül rendelhetőek, és az eddigi pólórendeléseket
is készítjük azon nyomban. Továbbra is várnotok kell még a Zsünis
pólókra, és a Rumcájszos
pólókra. Viszont hogy addig se csüggedjetek, felkészülhettek egy meglepetésre
is. Július idusától kapható lesz Rumcájsz mellett a teljes család. Manka,
Csibészke, és Szélvész szarvas is. Sőőőt. További csehszlovák
rajzfilmhősök is érkeznek.
2006.06.27. | készlethiány
Ajaj. Már Rumcájsz,
sőt Zsüni is kifogyott.
Kicsike türelmet kérünk mindenkitől. A póló rendelések a vártnál lassabban
készülhetnek a különféle hiányok miatt. Hamarosan kikecmergünk ebből
a fogyasztói válaságból, és újra teljes fordulaton zakatol majd a póló-gépezet.
Jelenleg tehát a teljes hiánylista: